Rengeteg a sztár
Keira Knightley és Julianne Moore is elmegy a Római Filmfesztiválra
Keira Knightley, Eva Mendes és Julianne Moore is végiglépdel az október végén kezdődő ötödik Római Filmfesztivál vörös szőnyegén, ahova a filmcsillagokon kívül még számos sztárt várnak.
2010.10.09 10:36MTIA fesztivál október 28-án a versenyprogramban is induló, Last Night című filmdrámával nyitja meg kapuit. A szerelmi négyszöget ábrázoló történet főhőseit Knightley, Mendes, Sam Worthington (Avatar) és Guillaume Canet alakítják. A november 5-ig tartó vetítéssorozatban 16 versenyfilm szerepel, köztük Aaron Eckhart Rabbit Hole című családi drámája is, amelyben partnerét Nicole Kidman játssza.
Az idei római filmmustra Federico Fellini Az édes élet című filmjét is ünnepli, mivel a filmklasszikus éppen ötven éve született meg a Cinecittában, az olasz filmgyártás fellegvárában, amit akkoriban a Tevere Hollywoodjának is neveztek. A 178 perces fekete-fehér filmdrámát 1960-ban mutatták be. Az akkoriban még botrányosan merésznek tartott filmben Marcello Mastroianni, Anita Ekberg és Anouk Aimee alakították a főszerepeket.
Az egymáshoz lazán kapcsolódó hét történetből kibontakozó produkcióban Mastroianni írói ambíciókat dédelgető riportert alakít, aki egy bulvárlapnak szállít cikkeket az újgazdagok fényűző életéről és kicsapongásairól, és közben őt is magával ragadja ez a felszínes és cinikus világ.
Az újságíró elválaszthatatlan munkatársa Paparazzo, a fotós.
Innen kapta mára közkeletűvé vált nevét a levakarhatatlan bulvárfényképészek siserehada. A Római Filmfesztiválnak tavaly több mint kétmillió látogatója volt, és idén is nagy érdeklődésre számítanak a szervezők
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Párizs 2024 - Többen kiálltak az oroszok és fehéroroszok indulása mellett
- 21:30 Lázár János: az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformja készül
- 20:55 Egy történelmi ereklye és egy XIX. századi utazóláda is szerepelt a BÁV karácsonyi aukcióján
- 19:57 Először állítottak karácsonyfát Kijevben a nyugati naptár szerint
- 19:21 Női kézilabda-vb - Hozta a kötelezőt Szenegál ellen a magyar válogatott
- 19:14 Több mint száz járatot töröltek az amszterdami repülőtéren a sűrű köd és a jegesedés miatt
- 19:09 Médiaunió: karácsony előtt jelentősen megnő a számítógépes csalások száma
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06