Goda Krisztina filmje Scottsdale-ben
Újra amerikai közönség előtt a Kaméleon
Az Egyesült Államokban, az arizonai Scottsdale nemzetközi filmfesztiváljának programjában szerepel Goda Krisztina Kaméleon című szélhámosfilmje.
2010.10.01 12:45MTI
Goda Krisztina filmje ezúttal az arizonai Scottsdale nemzetközi filmfesztiváljának programjában szerepel Phoenix mellett fekvő Scottsdale-ben az elsősorban a külföldi filmeknek szentelt fesztiválon - a mustra honlapja szerint - 20 ország 27 alkotása szerepel idén, köztük 5 tavalyi Oscar-nevezés.
A pénteken kezdődő seregszemlén Goda Krisztina filmjét - a 2010-es Oscar-díj idegen nyelvű kategóriájának magyar nevezését - szombaton és vasárnap láthatja az amerikai közönség, de a fesztivál szervezői felkészültek arra a lehetőségre is, hogy fokozott érdeklődés esetén pótvetítéseket is tartsanak a filmből - hangsúlyozták a közleményben.

Az ötnapos fesztivál nyitófilmje a Stieg Larsson nagysikerű Millennium-trilógiájának utolsó része alapján készült A kártyavár összedől című svéd-dán-német thriller lesz Mikael Nyqvist és Noomi Rapace főszereplésével, míg a zárófilm a Tony Goldwyn rendezte Conviction az Oscar-díjas Hilary Swankkel, valamint Sam Rockwell-lel és Juliette Lewis-szal.
A Kaméleonnak a magyarországi bemutató óta eltelt időszakban a Scottsdale International Film Festival a 10. egyesült államokbeli és a 38. nemzetközi fesztiválszereplése, és még további négy meghívása van csak a tengerentúlra - emelte ki a filmet forgalmazó HungariCom.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:13 Az Egyesült Államokban tovább növekedett a természeti katasztrófa halálos áldozatainak száma
- 6:12 Stratégiai együttműködési megállapodást köt a kormány a Masterplasttal
- 22:11 Észak-macedóniai tűzeset - Érkeznek az első sérültek Magyarországra - videó
- 20:09 Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le Bács-Kiskun vármegyében
- 18:08 Horváth László: a kábítószerkereskedőknek és a kábítószerhasználatnak el kell tűnnie
- 16:05 Szijjártó Péter részvétét fejezte ki az észak-macedóniai tragikus tűzeset miatt
- 14:42 Erős széllel jelentős lehűlés érkezik, majd derült, napos, hideg időre kell készülni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06