Varjú Olga és Alföldi Róbert diadalmaskodott!
Kiderült kik a Bárka Színház díjazottjai!
A Bárka Színház csapata 2008 végén ismét kikérte a közönség véleményét arról, hogy kinek az alakítását tartották a legjobbnak az évben. A nőknél , a férfiaknál Alföldi Róbert diadalmaskodott.
Csodás előadásfotók a Piaf Piafból! 
Varjú Olga a Piaf Piafban!
A Bárka Színház 2008 végén ismét bekérte nézőinek internetes szavazatait, hogy társulatukból kinek az alakítását tartották a legjobbnak az évben. A következő darabokban játszott alakításokra érkezhetett szavazat: Vasárnap nem temetünk, Don Carlos, Sirály, Édes szívem, ribanc vagy, Frankenstein-terv, Ahogy tesszük.
Voksot egy számítógépről csak egyszer lehetett leadni. Az eredményhirdetésre és a legjobb színésznőnek, illetve színésznek járó Ararat-díj átadására az előszilveszteri Koldusopera című előadás után került sor.
A legjobb női alakítás díját Varjú Olga érdemelte ki a Sirályban (Arkagyina) nyújtott teljesítményéért.
A második helyen Tompos Kátya végzett Mása (Sirály) megformálásáért, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Varga Anikó léphetett fel (Marie Cuc, a mészárosné, Piros fátyol, Beránek úr a rendőr - Vasárnap nem temetünk).
A legjobb férfi alakítás sorrendje a következőképp alakult:
Alföldi Róbert - Trigorin (Sirály)
Kálid Artúr - Alba (Don Carlos)
Makranczi Zalán - Don Carlos (Don Carlos)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


