A Frankenstein-terv Párizsban járt
Nagy sikerrel mutatta be külföldön is a Bárka Színház társulata!
Nagy sikerrel mutatta be négy alkalommal a hétvégén a Bárka Színház társulata a Frankenstein-terv című előadását az Arte francia-német kulturális televízió és a Párizs közeli Noisiel művészeti központjának közös szervezésében megrendezett Temps d'Images nevű fesztiválon.
2008.10.17 18:20ma.huAz október 11. és 19. között, immár hetedik alkalommal, egy XIX. századi gyártelepből átalakított nemzetközi művésztelepen tartott európai színházi és filmfesztivál célja a színpadi művészetek és a vizualitás közti egyre szorosabb kapcsolatra ráirányítani a figyelmet.
"Azért is örültem a meghívásnak, mert a Frankenstein-terv egyfajta peremvidéket szeretne bejárni, ugyanis nem hagyományos értelemben vett színházról van szó. Itt olyan környezetbe került, ahol bizonyos szempontból pontosabban tud megszólalni az előadás, mint a magyar színházi életben" - mondta Mundruczó Kornél, a darab rendezője a párizsi bemutató után.
"A műfajok ma már nem határolhatóak úgy el, mint régebben, a tartalom vált fontossá, s ez az előadás egyáltalán nem áll szemben egy hagyományos színházi közeggel, hanem a fesztivál többi előadásához hasonlóan inkább kiegészíti azt" - tette hozzá.

A legutóbbi Pécsi Országos Színházi Találkozón a fődíjat és a közönségdíjat, valamint Monori Lili játékának köszönhetően a legjobb női alakítás díját is elnyert Frankenstein-tervben a film is állandóan jelen van.
A játéktérben elhelyezett képernyők az előadás szerves részeként vagy a színpadon zajló belső események valamelyikét vagy a konténeren kívül játszódó külső eseményeket mutatják, máskor egyszerűen a darabban készülő film kamerájának képeként funkcionálnak.
A rendező szerint Franciaországban külön meg kellett találni a Bíró Yvette és Mundruczó Kornél által írt történet helyi specifikusságait azért, hogy a nézők pontosan értsék, hogy miről is van szó. A színhelyül szolgáló konténer így a budapesti Orczy-kertből átkerült egy párizsi művésztelepre. A bevezetésben a darabbeli rendező, Rába Roland szinkrontolmács segítségével azt magyarázza el a nézőknek, hogy azért kénytelen filmjét Párizsban forgatni és ahhoz ott élő magyarokat "castingolni", mert csak úgy kapott francia koprodukciós támogatást tervére, ha a megítélt összeget Franciaországban költi el.
A konténer lakóiból emigráns magyarok lettek, akik más bevándorlókra főznek, s akikre az első gyilkosságot követően francia rendőrök törnek rá, vagyis a szereplők társadalmi kivetettsége ezzel újabb hangsúlyt kapott. A rendező megítélése szerint a közönség érzékenysége miatt az darab egész másképp működött Párizsban, mint Magyarországon.
Az előadás elején a francia nézők kevesebbet nevettek, mint a magyarok, mert az interaktív helyzettől inkább megijedtek. Az előadás második részének iróniáját viszont sokkal jobban értették a franciák, mint a magyarok, így a párizsi közönség finomabban tudta követni az előadást, mint a magyar, amely inkább meglepődik a végkifejleten.
A Frankenstein-terv a közeljövőben több francia nyelvterület - Belgium, Kanada és Svájc - mellett Helsinkiben is vendégszerepel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06