"Nincs és nem is lesz közöm a szocialistákhoz"
Hobo kiakadt az MSZP tettén
Hobo, Földes László nem tudott arról, hogy az MSZP múlt szombati kongresszusán olyan kisfilmet vetítenek le, amelyben József Attila A hetedik című versét adja elő, és mint közleményében írta, ha erre engedélyt kérnek tőle a szocialisták, nem adta volna meg.
2011.11.15 12:25MTIAz énekes, dalszerző azt írta: soha semmilyen párthoz nem tartozott, és bár a Fidesz 1990-es kampányában segédkezett, azóta több párt is hiába igyekezett soraiba hívni, vagy felhasználni. "Mások ma is valamelyik csoport tagjaként próbálnak megjeleníteni, azonban ez tévedés" - közölte.
"A nevemmel és előadásommal történt visszaélés annyira felháborít, hogy kénytelen vagyok kijelenteni, sem az MSZP-hez, sem elődjéhez, vagy esetleges utódjához soha nem volt, nincs és nem is lesz közöm" - írta Hobo, megjegyezve, keserű érzés, hogy ilyen még előfordulhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


