Több ezren vonultak az utcára
Folytatódnak a tüntetések Szíriában
Szíria továbbra is lázong: egy nappal azután, hogy a kormány elfogadta az 1963 óta érvényben lévő szükségállapot feloldását, az északnyugati Aleppóban, az ország középső részén található Homszban és a déli Deraában is tüntetések voltak.
2011.04.20 19:37MTIÖsszesen több ezer ember vonult utcára szerdán Bassár el-Aszad szíriai elnök lemondását követelve. A tiltakozók a reformkezdeményezésekre fittyet hányva azt hangoztatták, hogy nem tágítanak, amíg a rezsim meg nem bukik.
Péntekre állítólag hatalmas tüntetés készül Deraában.
Homszban egyébként nyolcra emelkedett a keddi megmozdulás halálos áldozatainak száma, többen megsebesültek, és sokakat őrizetbe vettek.
Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint Szíriában eddig legalább 200 tiltakozó halt meg a biztonsági erőkkel való összecsapásokban.
Kapcsolódó írások:
- Szíria: szétverték a homszi ülődemonstrációt
- Szíria: a belügyminisztérium szerint le kell verni a fegyveres lázadást
- Szíria - Homsz forrong, nőtt a tüntetés halottainak száma
- WikiLeaks: az USA éveken át titokban pénzelte a szíriai ellenzéket
- Szíria - a biztonsági erők könnygázt vetettek be a tüntetők ellen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


