Semmi nyugalom nem követte a pénteki imát
Szíria - a biztonsági erők könnygázt vetettek be a tüntetők ellen
Ezrek tüntettek Szíriában a pénteki imát követően az ország számos pontján, egy hónappal az első megmozdulások kirobbanása után - adták hírül emberi jogi aktivisták.
2011.04.15 18:07MTIFőként a kurd kisebbség lakta Északkelet-Szíriában, a tengerparti Bánjászban és a déli Deraában voltak felvonulások, amelyeknek résztvevői - a tunéziai és az egyiptomi mintát követve - a rendszer megváltoztatását, szabadságot, demokráciát követeltek. Az északkeleti Kámisliban tüntető ötezres tömeg a Deraa és Bánjász tüntetőivel vállalt szolidaritás jelszavait skandálta.
Emberi jogi szervezetek adatai szerint vagy kétszázan haltak meg a március közepe óta zajló megmozdulások elleni erőszakos hatósági fellépés következtében.
Pénteken a kora délutáni órákig a rendfenntartó erők nem avatkoztak be.

Bassár el-Aszad elnök előző nap új kormány felállításával és - egy emberi jogi szervezet pénteki közlése szerint - százak elengedésével igyekezett a változást követelők kedvében járni. Csütörtök este és péntek délelőtt több száz - március 15. óta letartóztatott - személyt bocsátottak szabadon, közöttük egy bloggert is, aki a Facebook közösségi portálon keresztül folytatta tevékenységét - tudatta az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.
A pénteki megmozdulásokra is buzdítottak a portálon. Bár vannak vallási felhangjai az alavita kisebbség által uralt, szunnita többségű Szíriában a tiltakozó megmozdulásoknak, egy névtelenül nyilatkozó ellenzéki személyiség szerint az, ami most zajlik, nem az, ami 1982-ben történt Hamában, a felkelés most nem korlátozódik egyetlen területre. Akkor a mostani elnök apja, Háfez el-Aszad keményen elfojtotta a Muzulmán Testvérek lázadását, és alakulatai vagy 30 ezer embert megöltek.
A biztonsági erők könnygázt vetettek be a tüntetők ellen
Könnygázzal és botokkal támadtak a biztonsági erők pénteken a szíriai főváros közelében tüntető tízezrekre, hogy szétoszlassák a szabadságot és további reformokat követelő felvonulókat. Kora estig a Damaszkusz külvárosában, Dúmában történt hatósági akcióról szóló hír volt az egyetlen olyan, amely erőszakról számolt be az arab országban, noha tízezrek tüntettek Szíriában a pénteki ima után.
A kurd kisebbség lakta Északkelet-Szíriában, a tengerparti Bánjászban és a déli Deraában is voltak felvonulások, amelyeknek résztvevői - a tunéziai és az egyiptomi mintát követve - a rendszer megváltoztatását, szabadságot, demokráciát követeltek.
Az északkeleti Kámisliban tüntető ötezres tömeg a Deraa és Bánjász tüntetőivel vállalt szolidaritás jelszavait skandálta.
Emberi jogi szervezetek adatai szerint vagy kétszázan haltak meg a március közepe óta zajló megmozdulások elleni erőszakos hatósági fellépés következtében. Bassár el-Aszad elnök előző nap új kormány felállításával és - egy emberi jogi szervezet pénteki közlése szerint - százak elengedésével igyekezett a változást követelők kedvében járni. Csütörtök este és péntek délelőtt több száz - március 15. óta letartóztatott - személyt bocsátottak szabadon, közöttük egy bloggert is, aki a Facebook közösségi portálon keresztül folytatta tevékenységét - tudatta az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.
A pénteki megmozdulásokra is buzdítottak a portálon. Bár vannak vallási felhangjai az alavita kisebbség által uralt, szunnita többségű Szíriában a tiltakozó megmozdulásoknak, egy névtelenül nyilatkozó ellenzéki személyiség szerint az, ami most zajlik, nem az, ami 1982-ben történt Hamában, a felkelés most nem korlátozódik egyetlen területre. Akkor a mostani elnök apja, Háfez el-Aszad keményen elfojtotta a Muzulmán Testvérek lázadását, és alakulatai vagy 30 ezer embert megöltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


