Legálisan
Idén nagyjából 130 tonnányi marihuánára lenne kereslet Coloradóban
Ennek a mennyiségnek a 90 százalékát az állam lakói fogyasztanák el, a látogatók 9 tonnányit vásárolnának.
2014.07.10 08:42MTIIdén nagyjából 130 tonnányi marihuánára lenne kereslet az egyesült államokbeli Colorado államban, ahol január 1-jén nyíltak meg az első, törvényesen marihuánát árusító boltok - olvasható az állami hatóságok által szerdán közzétett tanulmányban.
A jelentés szerint jóval magasabb a marihuána iránti kereslet Coloradóban, mint azt előre várták. Ennek a mennyiségnek a 90 százalékát az állam lakói fogyasztanák el, a látogatók 9 tonnányit vásárolnának.
A coloradói adóhivatal tájékoztatása szerint az eltérést főként az okozza, hogy a marihuánát napi rendszerességgel használók a vártnál jóval nagyobb mennyiségben vásárolnak.
Az adatok azt mutatják, hogy a szer kiskereskedelmi árusítása az év eleje óta jelentősen megugrott, a gyógyszertárakban megvásárolt marihuána mennyisége viszont nagyjából állandó maradt.
"A kiskereskedelmi forgalmat a látogatók mellett azok a fogyasztók növelik, akik korábban a coloradói fekete- és szürkepiacon jutottak hozzá az anyaghoz" - írták a tanulmányban. A becslések szerint Denverben a kiskereskedelmi forgalom 44 százalékát az államon kívül élők generálják, a hegyvidéki üdülőhelyeken ez az arány eléri a 90 százalékot.
Az amerikai szövetségi államban a szavazók a legutóbbi amerikai elnökválasztással egyidejűleg tartott népszavazáson döntöttek úgy, hogy ez évtől váljék kis mennyiségben legálisan hozzáférhetővé ez a kábítószer. A drogboltokban csak 21 éven felüliek vásárolhatnak és egyszerre legfeljebb 28 grammnyit.
Az államon kívül élők ennek csupán a negyedét kérhetik. Colorado mellett Washington a másik amerikai szövetségi állam, amely legálissá tette a szer kereskedelmét. Gyógyászati célra már több államban engedélyezték a marihuána felhasználását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06