No shit, Sherlock!
Beismerte a vallásrendőrség a szélsőséges tagokat
Elismerte a szaúd-arábiai vallásrendőrség vezetője, hogy vannak szélsőségesek a szervezeten belül, s ígéretet tett arra, hogy megszabadulnak ezektől a "lázító elemektől".
2014.02.04 14:55MTI"Vannak lázító elemek az erényesség előmozdításán és a bűn elkerülésén munkálkodó bizottságban, s mi ki fogjuk zárni mindazokat, akik lázadást szítanak az országban" - idézte Abdel-Latíf as-Sejket kedden az Okaz című napilap.
A szaúdi vallásrendőrséget gyakran vádolják túlkapásokkal, különféle visszaélésekkel. A szervezet emberei fellépnek a nem házas párok ellen, ügyelnek arra, hogy a nők arcát kendő takarja, illetve hogy ne vezethessenek autót, valamint azt is ellenőrzik, hogy az üzletek imaidőben zárva tartsanak. A mérsékelt nézeteiről ismert Abdel-Latíf as-Sejk két évvel ezelőtti kinevezése óta a szervezet diszkrétebben jár el.
Hétfőn királyi rendelettel szigorították a vallási szélsőségesekkel szembeni törvényt: ezentúl háromtól húsz évig terjedő börtönbüntetést szabhatnak ki azokra a szaúdi állampolgárokra, akik külföldön harcolnak, és háromtól harmincig terjedőt azokra, akik "terroristacsoportok" tagjai. Diplomáciai források szerint több száz - akár több ezer - szaúdi utazhatott el Szíriába, hogy részt vegyen az ottani harcokban Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06