Bűnügy
Féltékenységből szúrta le párját a holland nő a Kazinczy utcában - letartóztatták
Letartóztatták azt a holland nőt, aki a gyanú szerint halálra szúrta párját hétfőn Budapesten, egy Kazinczy utcai Airbnb lakásban.
2024.02.21 17:09MTIA Fővárosi Törvényszék a birosag.hu oldalon szerdán azt közölte: a Budai Központi Kerületi Bíróság emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben egy hónapra elrendelte egy külföldi állampolgárságú nő letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint hétfő hajnalban kétszer megszúrta a szintén külföldi sértettet. A férfi a helyszínen életét vesztette.
Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélyére hivatkozva indítványozta a gyanúsított letartóztatását.
Magyarországra a gyanúsított turistaként érkezett, itt sem egzisztenciális, sem személyi kötődése nincs. Minderre, valamint a terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés nagyságára tekintettel a bíróság megállapította, hogy a gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye - áll a közleményben.
A bíróság a fentiek alapján úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a gyanúsított esetében kizárólag letartóztatással biztosíthatók - írták.
A végzés végleges.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a holland pár féltékenység miatt veszett össze egy Kazinczy utcai Airbnb lakásban. A vita során a 44 éves nő egy késsel kétszer vállon szúrta 54 éves párját.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06