A gyanúsított beismerte tettét

Megöltek egy szlovák állampolgárságú férfit Magyarországon

Megöltek egy szlovák férfit hazánkban, a szintén szlovák állampolgárságú gyanúsított beismerte tettét.

2013.06.13 12:52MTI

Vereckei Csaba borsodi rendőrfőkapitány és Juraj Bukus Kassai Kerületi Rendőrfőkapitány közös sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy a gyilkossággal gyanúsított 21 éves szlovák férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornyosnémetiben ölte meg 41 éves honfitársát, egy kassai üzletközpont igazgatóját. 

A holttestet szlovák területen ásta el. A gyanúsított beismerte tettét, a bíróság csütörtökön dönt előzetes letartóztatásáról. Vereckei Csaba közlése szerint június 6-án Tornyosnémetiben egy balesetben sérült, gazdátlan, szlovák rendszámú személyautót találtak, benne vérnyomokkal. A borsodi és a kassai kerületi rendőrség együttműködésének köszönhetően kiderült, hogy az autó tulajdonosát a szlovák hatóság eltűntként tartotta számon.

A kassai férfi Tornyosnémetiben lévő házában a rendőrök dulakodásra utaló nyomokat találtak, és ekkor merült fel a gyanúja annak, hogy bűncselekmény történt. A 21 éves férfi tanúként jelentkezett a rendőrségen, mondván, ismeri az eltűntként keresett kassai üzletembert, majd ellentmondásokba keveredett, végül pedig beismerte tettét. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen vették őrizetbe. Arra a kérdésre, hogy milyen kapcsolatban állt a gyanúsított és az áldozat, a rendőri vezetők érdemben még nem tudtak válaszolni. Vereckei Csaba közölte: az ügyészség határoz majd arról, hogy a büntetőeljárást Magyarországon vagy Szlovákiában folytatják le.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.