A hadúrral együtt
Több mint 100 ezer ember megölésével vádolják a hírhedt ugandai milíciát
Több mint 100 ezer ember megölésével vádolja az ENSZ a Joseph Kony ugandai hadúr által vezetett hírhedt fegyveres milíciát.
2013.05.21 08:21MTI
A világszervezet emberi jogi főbiztosa, a dél-afrikai Navi Pillay irodája által helyi idő szerint hétfőn New Yorkban bemutatott jelentés szerint az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) az elmúlt negyedszázadban Közép-Afrikában több mint 100 ezer embert gyilkolt meg.
A jelentést Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár ismertette. A világszervezet vezetője beszámolt arról is, hogy a Kony vezette milícia több tízezer gyermeket rabolt el, számuk 60 és 100 ezer között mozog.
Konyt a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság körözi háborús bűncselekmények, illetve az emberiesség ellen elkövetett bűnök, egyebek között gyilkosságok, nők megerőszakolása, illetve gyermek katonáknak történő kényszersorozása miatt. Feltételezések szerint a hadúr Szudánban rejtőzködik.
Az általa vezetett milíciát ma a világ egyik legbrutálisabb lázadó csoportjaként tartják számon. Jelenleg elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Dél-Szudánban, valamint a Közép-afrikai Köztársaságban tevékenykedik.
Kapcsolódó írások:
- Kenya légterében tűnt el három ugandai helikopter
- Ugandai siker férfi maratonon, Kovács 72.
- Fejrángásos betegség irtja az ugandaiakat
- Megkezdődött az ugandai gerillaparancsnok pere
- Uganda: börtönbe kerül, aki öregbíti az elnököt
- Kadhafi új otthonra lelhet
- 21 halott egy ugandai buszbalesetben
- Robbanások az ugandai fővárosban
- Újabb borzalmas irtás: több mint 300 embert öltek meg ugandai lázadók
- Ugandai földcsuszamlás - száznál több áldozat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06