Nem bírta a nagy nyomást
Megölette apját és testvérét, mert tanulásra utasították
Saját bevallása szerint már túl nagy volt az apja és nővére részéről rá nehezedő nyomás, amivel a tanulásra ösztönözték, ezért a középiskolás két gyilkost bérelt fel a kivégzésükre.
2013.05.14 13:01ma.hu / MTIHoltan találtak vasárnap hajnalban egy 49 éves férfit és 20 éves lányát a közép-kínai Honan tartományban a rendőrök, akiket a szomszédok értesítettek a szokatlan zajokra és mozgásra felfigyelve. A tanúk először egyszerű betörésre gyanakodtak, ezért szóltak a rendőrségnek, ám arra senki sem számított, hogy végül gyilkossági helyszínelésre kerül sor. Ráadásul mint kiderült, az áldozatok nem véletlenül kerültek a rablók célkeresztjébe: a két hívatlan látogató kifejezetten azzal a céllal hatolt a házba, hogy megölje az apát és lányát.
Az elkövetőket egy biztonsági kamera is felvette, jól lehetett látni, amikor megérkeztek és azt is, amikor távoztak. A nyomozás szinte órák alatt újabb váratlan fordulatot vett, amikor kiderült, hogy a felbujtó a férfi kamaszfia volt, interneten bérelt fel a nyilvánosság előtt meg nem határozott összeg fejében két bérgyilkost apja és nővére kivégzésével. Letartóztatását követően a fiú azt mondta, már elege volt a folytonos nyaggatásból, hogy tanuljon, az apja ráadásul megparancsolta a nővérének, hogy állandóan kísérje el őt az iskolába.

Az esetről beszámoló kínai Hszinhua hírügynökség emlékeztetett arra is, hogy néhány hét alatt ez már a harmadik olyan rendőrségi üggyé dagadó eset, amely középiskolásokat érint és a tanulással kapcsolatos. A hónap elején Nankingban vetette le magát egy diák egy toronyház tetejéről a házi feladata miatt, egy másik diák holttestére pedig felakasztva találtak rá. A kínai oktatási rendszer felépítése miatt a diákok átlagosan napi 8,5 órát töltenek az iskolában, majd ezután következnek a különórák és az otthoni házi feladatok.
A tanulókra nehezedő teher enyhítése az utóbbi években egyre gyakrabban kerül elő a társadalmi párbeszédek során, ám hiába csökkentették a nyomást helyi szinten több iskolában is, országosan továbbra sem történt meg a reform.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06