Nem kell elmozdulni a konzol elől
A Facebook és a Twitter is az Xbox Live szerves része lesz
Nyugat-Európába november 17-én érkezik az az Xbox Live frissítés, melynek köszönhetően az Xbox 360 konzolok internetes rendszerén keresztül is elérhető lesz a két közösségi hálózat.
2009.10.14 08:36MTIMár a júniusban megrendezett Los Angeles-i számítógépes- és videojáték-kiállításon, az Electronic Entertainment Expón is bejelentették, hogy a Twitter és a Facebook Xbox Live-ra is felkerül, azonban eddig konkrét dátummal a Microsoft még nem szolgált - írja a 1Up. (www.1up.com)
Bár magát az Xbox 360 konzolt eredendően amerikai piacra szánták, érdekes módon az internetes közösségi hálózatok elsőként mégis a nyugat-európai Live rendszerre kerülnek fel - az Egyesült Államokra vonatkozóan egyelőre még nincs semmilyen dátum. A szolgáltatás béta verzióját az Xbox Live Gold (tehát a fizetős verzió) tulajdonosai ki is próbálhatják az elkövetkezendő hétvégén.
A Twitter és a Facebook mellett a Zune és a Last FM is felkerülnek majd a Live-ra, azonban azt még nem tudni, hogy a bétában ezek is szerepelnek-e majd. Bár a billentyűzet hiányában nem igazán alkalmas az Xbox 360 "csicsergésre", illetve a Facebook kommentárokhoz, de az új szolgáltatások révén a felhasználó hajlamosabb inkább a konzolja előtt maradni, minthogy a PC-jét külön bekapcsolja, ha éppen közösségi életet szeretne élni - legalább is a Microsoft reményei szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06