Előbb találnak pár és házasodnak a közepesek?
A legtöbb babát az átlagos termetű pasik produkálják?
Az átlagos termetű, 177-178 centiméter magas férfiak nemzik a legtöbb gyermeket - állapították meg a szakemberek.
2011.11.23 12:55MTIA Behavioural Ecology and Sociobiology című folyóiratban megjelent tanulmány 3578 amerikai férfi adatait dolgozta fel.
A kutatók a férfiak testmagassága és a gyermekeik száma közötti kapcsolatot vizsgáló korábbi tudományos munkákat, valamint annak a hosszú távú wisconsini tanulmánynak az adatait dolgozták fel, amely ötven éven át követte figyelemmel az 1957-ben végzett diákok életét.
Mint azt a vizsgálatban részt vevő Gerp Stulp, a hollandiai Gröningen Egyetem (RuG) munkatársa elmondta: a nyugati társadalmakban sokáig úgy tartották, hogy a magasabb férfiaknak van a legtöbb gyermekük.
A tanulmány szerint azonban a 177,79 centiméter magas férfiaknak átlagosan 2,57, míg a hat centiméterrel magasabb, illetve alacsonyabb társaiknak csupán 2,52 gyermekük van.
Azok pedig, akik az ideális termettől újabb hat centiméterrel lejjebbről, illetve feljebbről szemlélik a világot már csak átlagosan 2,36 utódot nemzenek.
A kutatók a házassági adatokban lelték meg a jelenség egyik lehetséges magyarázatát. "Nagyon úgy tűnik, hogy az átlagos termetű férfiak korábban találnak párt maguknak, mint a náluk alacsonyabb vagy magasabb társaik" - idézte a szakembert a BBC brit közszolgálati médium internetes oldala.
"Annak ellenére, hogy a partnerválasztási preferenciákat vizsgáló tanulmányok a magasabb férfiakat hozzák ki "győztesnek", a való életbeli párválasztás során a jelek szerint az átlagos termetű férfiak a legsikeresebbek. Ami azt jelenti, hogy ők fiatalabban tudnak megházasodni" - tette hozzá.
A szerzők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy "a testmagasság jelentősége háromszor kisebbnek bizonyult a férfiak jövedelméhez, és 4,5-ször kisebbnek az iskolai végzettségükhöz képest".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06