Nagy kockázatot vállalnak a keveset alvó tinik
Szex, pia, cigi: így esélyes az igen a kamaszoknál...
Azok a kamaszok, akik keveset alszanak hétközben, hajlamosabbak egészségügyi kockázatokat vállalni - derítette ki egy tanulmány.
2011.10.10 16:55ma.huA középiskolások, akik kevesebb, mint 8 órát alszanak hétköznap, hajlamosabbak alkoholt inni, cigarettázni, öngyilkosságon gondolkodni, és számos egyéb, egészségkockáztató magatartást felvenni - derítette ki a CDC egy új tanulmánya.
Kimutatta, hogy a kamaszok több, mint kétharmada nem alszik a tanítási időszakban annyit, amennyi szervezete megkívánna. Ők azok, akik legalább tízféle, egészségkárosító viselkedésre fogékonyak - sokkal inkább, mint eleget alvó társaik.

Az általános vélekedés szerint 10-17 éves kor között 8 és féltől 9 óra a javasolt alvásidő. A kutatók szerint ez az első olyan tanulmány, amely közvetlenül köti az önkárosító viselkedést a kevés pihenéshez.
Véleményük szerint a krónikus alváshiány hatására csökken a tinik képessége arra, hogy felfogják tetteik következményeit és könnyebben engednek mások nyomásának.
A tanulmány 12 154 középiskolás diák bevonásával készült. Feltették nekik a kérdést, mennyit alszanak általában egy átlagos iskolai napon. Az elfogadott mennyiség 8 óra vagy ennél több volt, a nem megfelelő pedig ennél kevesebb.
Kiderült, azok a diákok, akik nem aludtak legalább ennyit:
- 86 százalékkal hajlamosabbak voltak öngyilkosság fontolgatására
- 67 százalékkal hajlamosabbak voltak rágyújtani és ugyancsak ennyi százalékkal hajlamosabbak alkoholt inni
- 62 százalékkal többen érezték magukat szomorúnak és reményvesztettnek
- 52 százalékkal hajlamosabbak voltak marihuánát használni
- 41 százalékkal többen már aktívak voltak szexuálisan
- 40 százalékkal hajlamosabbak voltak verekedésbe keveredni, legalább egyszer megtörtént már velük
A tanulmány azt is hozzátette: a keveset alvó tinikre sokkal jellemzőbb volt, hogy több egészségtelen, szénsavas üdítőt ittak, fizikailag inaktívak voltak, a számítógépet pedig 3 vagy ennél több óra hosszát használták naponta.
Kapcsolódó írások:
- 7 hajmeresztő mítosz, ami terhességet okoz!
- "Kisfiam, nem vagy te kövér!" 7 hiba, amit elkövetnek a tinik szülei!
- Cukorhegyeket szürcsölnek be a tinik naponta!
- Nemcsak éhezésre, szívbetegségre is ítélhetik magukat
- D-vitamint a lányoknak, ha nem akarnak korán vérezni
- "Nem lesz ebből semmi gond!" - Kényszerítettek a szexre!
- A lányok álmai megmaradnak - a fiúké nem?
- Beteges: A tinik már nem is alszanak súlyuk miatt?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


