"Kiló-nyomás" nehezedik a kamaszokra
Beteges: A tinik már nem is alszanak súlyuk miatt?
Sok nőnek okoz álmatlan éjszakákat a súlya - különösen igaz ez a kamaszlányokra, akikre a barátnőik irányából is súlyos nyomás nehezedik, hogy vékonyak maradjanak.
2011.06.21 17:00medipress.hu„Több kutatás is vizsgálta már, hogy milyen hatással van a fiatal lányokra az erős elvárás, hogy karcsúak legyenek, ám ez az első, amely ezen nyomás és az alvás kapcsolatát vizsgálta.” – mondta el a kutatás vezetője, Katherine Marczyk, a Texasi Egyetem doktori hallgatója. „Eredményeink alapján meg lehet tenni az első lépést a probléma feltárásában.” – tette hozzá.

A kísérletbe közel nyolcszáz, átlagosan 12 éves serdülő lányt vontak be, és az eredményeket az Amerikai Alvásgyógyászati Társaság éves minneapolisi konferenciáján ismertették.
A résztvevőket először arról kérdezték ki, mekkora nyomás nehezedik rájuk az alakjukkal kapcsolatban a családjuk, a média és a barátnők részéről, majd felmérték az alvási szokásaikat.
Úgy tapasztalták, hogy főleg a tömegtájékoztatás és a barátnők befolyása erős: ezek 4,5 százalékkal rövidítették meg az alvásidőt. A fehér lányok körében – akik az összes résztvevő 60 százalékát alkották – ez az eredmény még magasabb, 6 százalék volt.
Ők is voltak leginkább kitéve a többi lány kritikájának. Ez az eredmény azért is szomorú, mert a nem megfelelő pihenés mentális zavarokhoz, idegességhez és akár depresszióhoz is vezethet.
Kapcsolódó írások:
- Rájöttek, miért vékonyabbak a dohányosok
- Egyetlen éjjel nem alvás után is szaladnak fel a kilók!
- "Ő aztán nem!" - ámítják magukat a tinik szülei?
- Miért reped a tinik csontja?
- Csak barnaság legyen - A tiniket nem érdekli a bőrrák?
- Soványra is gondolhatjuk magunkat?
- Bubimentes élet - kortyold magad soványra!
- Durva - alkoholos tamponnal részegednek a tinik
- Szex tinikorban: a lányok sokkal felelőtlenebbek!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
- 18:51 Szijjártó Péter: több evakuációs művelet is folyamatban van a magyarok kimenekítése érdekében
- 16:48 Megpróbálták kirabolni a solymári MagNet bankot
- 14:47 Balaton - Lokális algavirágzás, árvaszúnyog-rajzás, csökkenő vízállás
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06