Magyar Nemzet: listázzák egymást az MSZP-sek
Az MSZP-ben többen támogatják Gyurcsányt, mint Mesterházyt
Egymást listázzák a szocialisták - állítja csütörtöki számában a Magyar Nemzet, amely egy belső használatra készült és a lap birtokába került kimutatásra hivatkozva azt is közli: az MSZP frakciójában többen vannak, akik Gyurcsány Ferencet támogatják, mint akik Mesterházy Attilát.
2011.04.07 08:44MTIA dokumentumra hivatkozva a lap azt közölte: az 58 fős frakcióban 27-en Gyurcsány Ferenc volt kormányfő hívei, 16 képviselőre tekintenek úgy, mint aki a jelenlegi pártelnökkel, Mesterházy Attilával szimpatizál, és van még 15 ember, akiről nem lehet megmondani, melyik oldalon áll.
A lap pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint mindkét oldalon készülnek a birtokukba került kimutatáshoz hasonló listák, amelyeken a helyi, megyei szervezetek tagjait, de főleg a tisztséget viselőket tartják nyilván.
Kapcsolódó írások:
- MSZP: Hoffmann Rózsa maradjon világnézetileg semleges
- MSZP: Matolcsy "mint egy Mekk Elek"
- Fővárosi Közgyűlés: zászlókkal vonulgat az MSZP
- MSZP: folytatódik a "jövőfelélő káosz" a fővárosban
- MSZP: a fővárosi vezetés leépíti az intézményeket
- Jobbik: "az MSZP a cigányok pártja"
- Elvesztette fejét a Pest megyei MSZP
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


