Már az átnevezés sem tetszik nekik
MSZP: folytatódik a "jövőfelélő káosz" a fővárosban
Az MSZP szerint a közterületek tervezett átnevezésével a "jövőfelélő káosz" folytatódik a fővárosban.
2011.04.06 10:33MTIHorváth Csaba, a párt budapesti frakcióvezetője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülésének kezdete előtt újságíróknak elmondta: a városvezetés olyan súlyos kérdésekről akarja elterelni a figyelmet, hogy a jövőben miként csorbulhatnak a fővárosi polgárok eddigi legfontosabb, a minőségi oktatáshoz és szociális ellátáshoz fűződő jogai.
A szocialista politikus szerint a legfontosabb ügynek kikiáltott közterületi névváltoztatás helyett olyan, valóban fontos kérdésekkel kellene foglalkozni, mint például, miért kell mintegy 130 alkalmazottat elbocsátani a gyermekvédelmi ágazatban, vagy miért kell tizenkét gimnáziummal felrúgni az együttműködést, illetve miért kell leépíteni a pedagógiai módszertani intézetet.

Horváth Csaba a Roosevelt tér, általa pótcselekvésnek minősített névváltoztatására kitérve hangsúlyozta: a tér névadójának rendkívül nagy szerepe volt Budapest felszabadításában. Mint mondta, az Egyesült Államok volt elnökének személye a "magyar és az amerikai nemzet közötti együttműködést szimbolizálja. A politikus úgy fogalmazott a "legnagyobb demokrata hírében álló" Széchenyi István, ha "itt lenne közöttünk", biztosan nem kívánná, hogy nevével "egy nemzetek közötti barátság megromlásához járuljon hozzá".
A fővárosi MSZP frakcióvezetője két héttel ezelőtt a BKV 19 milliárdos támogatásával kapcsolatban, a közgyűlés ülésén azt mondta, megeszi "gumicukor kalapját", ha március végéig megérkezik a BKV számlájára az összeg.
A kormány azóta 10 milliárd forintot utalt át, Horváth Csaba azt mondta: jogilag nem teljesítették az ígéretet, mert csupán a beígért összeg fele érkezett meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


