Az új vezetést május közepén választják meg
Elvesztette fejét a Pest megyei MSZP
A szocialisták megyei irodájának vezetője közölte Várhatóan május 13-ára hívják össze az MSZP Pest megyei közgyűlését, hogy új elnököt, elnökhelyettest és alelnököket válasszanak a múlt pénteken lemondott tisztségviselők helyére.
2011.04.04 12:42MTIKiss Zsolt – megerősítve a Népszabadság hétfői számában megjelent információkat - úgy fogalmazott: az elnökség azért kért bizalmi szavazást a küldöttgyűléstől, mert a párt megyei vezetése és a tagság között, illetve annak soraiban egyfajta feszültség alakult ki, valamerre tovább kellett lépni.
A közgyűlés tagjainak többségi szavazata alapján lemondott posztjáról Kovács Barnabás, az MSZP Pest megyei szervezetének elnöke, valamint Jakab Zoltán elnökhelyettes és a három alelnök: Keller László, László Ferenc és Sass Szabolcs – tette hozzá az irodavezető.
Közlése szerint az öttagú elnökség ügyvezető elnökségként csak a legfontosabb, halaszthatatlan teendőket végzi el a jövőben, például előkészíti és levezényli a tisztújítást. A jelölőbizottság – melynek elnöke a fóti Fábry Béla lett - pénteken megalakult, így most már a Pest megyei párttagokon, illetve a helyi szervezeteken múlik, hogy kik válthatják az elnökség élén a "régieket" (a választókerületekből delegált elnökségi tagok a helyükön maradtak).
A várhatóan május 13-án tartandó tisztújító küldöttgyűlésen azok "szállhatnak ringbe" a főbb pozíciókért, akik a jelölési folyamat során nyilatkoznak arról, hogy vállalják a feladatot – mondta Kiss Zsolt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


