Nagy lesz a tét a következő választásokon
"Az MSZP nem esküszik a Fidesz alkotmányára"
A Népszava szombati számában Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke nyilatkozta: nem tesznek esküt a szocialista parlamenti képviselők az új alkotmányra; a következő választásoknak akkora tétje lesz, mint a rendszerváltás óta egyiknek sem.
2011.04.02 09:04MTIAz elnök úgy fogalmaz: "mi esküt tettünk már az alkotmányra - a jelenleg érvényben lévőre -, ennek alapján kaptuk a mandátumunkat. Nincs szükség új eskütételre."
A Fidesz közel egy éve tartó kormányzásáról az MSZP elnöke a lapnak azt mondta: "ha egy mondatban kell összefoglalnom: rossz irányba megy az ország, és ezt már az emberek majdnem kétharmada így is gondolja. Rossz irányt látunk a társadalom-, a gazdaságpolitikában, a demokrácia felfogásban és a politikai stílusban is."
Arra az újságírói felvetésre, hogy ha holnap az MSZP-nek át kellene vennie a kormányzást, tudná-e, hogy mit csináljon, a párt elnöke azt válaszolta: "tudná - bár az tény - s a választások eredménye erre utalt -, hogy a hitelességünk mellett a kormányzóképességünkbe vetett hit is megrendült az elmúlt években". A nyilatkozat így folytatódik: "volt alternatív költségvetésünk, adótörvényünk és alternatív alkotmánykoncepciónk.... A gond az, hogy javaslatainkat a kormánypártok már a bizottsági szakaszban leszavazzák, így sosem kerülnek a parlament plenáris ülésére, vagyis az emberek nem láthatják, miben különbözne a szocialista megoldás".
Mesterházy Attila szavai szerint olyan párt nincs és nem lesz, amely a demokratikus többség pártja. "Ez csak addig működhetne, ameddig a antidemokratikus erők ellen kell küzdeni." Arra a kérdésre, hogy ma látható-e koalíciós partner, a szocialista pártelnök annyival válaszolt: "a partnerek egymásra találásához idő kell. Türelmesnek kell lennünk."
Az interjúban az MSZP elnöke szólt arról, hogy a pártnak arra kell felkészülnie, hogy a Fidesztől elfordulók először a bizonytalanok körét erősítik és csak utána kezdenek el új pártot választani.
A politikai pártoktól távolságot tartó és aktivizálódó civil mozgalmakkal kapcsolatban Mesterházy Attila érzékeltette, hogy a választásokon csak pártra lehet szavazni. Kifejtette: vagy lesz egy újonnan alakuló párt, amely képes felszívni ezt a társadalmi támogatást, vagy a választók a jelenlegiek közül választanak.
Mesterházy Attila a Népszavában megjelent interjúban szólt arról is, hogy nem tartja elképzelhetetlennek új választások kiírását az alkotmány megszavazása után, "mert a kormányzó pártok még jól állnak".
A kormányzati tevékenység bírálatával kapcsolatban az MSZP elnöke azt mondta: inkább itthon teszik, "hiszen a választók 62 százaléka mondja azt, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Külföldön eg
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


