Tarlós el akarta távolítani a lobogókat?
Fővárosi Közgyűlés: zászlókkal vonulgat az MSZP
A Fővárosi Közgyűlés ebédszünetének idejére a szocialista képviselők kivitték azt a három zászlót, amelyet még szerda reggel ők hoztak be a díszterembe.
2011.04.06 14:39MTIA szocialista politikusok azzal indokolták az uniós, magyar és fővárosi zászlók ideiglenes kivitelét, hogy Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester azok eltávolítását helyezte kilátásba. Jelezték: délután ismét behozzák a díszterembe a zászlókat.
A főpolgármester az ülésen azt mondta: rendészekkel távolíttatja el a szocialista képviselők által a közgyűlési díszterembe behozott, és az MSZP-frakció mögött felállított zászlókat.
Horváth Csaba szocialista frakcióvezető azt mondta, attól tartanak, hogy a főpolgármester ezeket a zászlókat is a "mosásba viteti". Utalt arra, hogy Tarlós István korábban azt mondta, azért nem lehetett a budapesti hidakon a fővárosi piros-sárga-kék zászlókat látni, mert azok a mosásban vannak.
A zászlóállítási akciót az ellenzéki képviselők azzal indokolták, hogy a teremben a városvezetői pulpitus mögött csak a magyar nemzeti lobogót lehet látni, az uniós és a fővárosi zászlót nem.
Az ülésen Horváth Csaba azt kérdezte Tarlós Istvántól: "mikor jönnek ki a mosásból a (fővárosi) zászlók?".
Tarlós István a kérdésre azt válaszolta, "majd meglátjuk". Később pedig arról beszélt, rendészekkel távolíttatja el a teremben felállított zászlókat, mert azok nem a közgyűlési berendezés részei.
A közgyűlés délután fél négykor folytatja munkáját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06