Koronavírus-járvány
Kórházba került a gyulafehérvári érsek
Kovács Gergelynek az elmúlt napokban megfázási tünetei voltak, majd koronavírus-tesztje pozitív lett.
2020.09.09 16:16Ma.huKoronavírus-fertőzés miatt kezelik Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érseket, akinek az elmúlt napokban megfázási tünetei voltak, majd koronavírus-tesztje pozitív lett - közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Érseki Hivatal.
A Romkat.ro erdélyi katolikus hírportálon közzétett közlemény szerint az érseket szeptember 8-án este szállították kórházba rossz közérzettel. Egészségi állapota az augusztus 29-i püspökszentelés óta romlott. Akkor szentelték fel Csíksomlyón Kerekes Lászlót, akit Ferenc pápa az idén nevezett ki a gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspökévé.
A közlemény szerint kezdetben a meghűlés tünetei mutatkoztak az érseknél, ezért azonnal kapcsolatba lépett háziorvosával. Tegnap estig elkülönülve volt a szobájában, hogy ne veszélyeztesse a környezetében élők és dolgozók egészségét. A hűlésre alkalmazott kezelés nem hozta meg a várt eredményt, maradt a magas láz, száraz köhögés, fejfájás és a rossz közérzet, majd tegnap koronavírus-tesztjének eredménye pozitív lett. A közlemény szerint az érsek imát kért híveitől, és arra szólított fel, hogy vigyázzunk a magunk és mások egészségére.
Az 52 éves Kovács Gergelyt Ferenc pápa tavaly nevezte ki gyulafehérvári érsekké Jakubinyi György nyugalmazott érsek utódaként. Az új érseket február végén szentelték püspökké, és iktatták hivatalába.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06