Kockáztatta az asszony életét a heves férj
56 kilométeren át furikázta nejét - a kocsi tetején!
Csak a visszapillantó tükörnek és az ablaktörlőnek köszönheti életét az az asszony, akit férje egy heves vita után szó szerint az autó tetején utaztatott, nem kevesebb, mint 56 kilométeren keresztül!
2011.03.03 15:29MTIAz Egyesült Államokban történt eset nem kaszkadőrmutatvány volt, hanem valódi házas-párbaj.
A férj egy heves veszekedés következményeként pattant a furgonba, felesége pedig megpróbálta megakadályozni, hogy elhajtson. De a felbőszült 36 éves férfi hajthatatlan volt, pontosabban nagyon is (el)hajtós, olyannyira, hogy autópályán folytatta az utat.
Felesége viszont addigra már a kocsi tetején feküdt és kétségbeesetten próbálta megtartani magát. A visszapillantó tükörnek és az ablaktörlőknek hála, sikerült neki, a férj pedig végül lelassított annyira, hogy neje élete kockáztatása nélkül le tudott ugrani a kocsiról.
Kórházba került: a mögöttük haladó autós vitte be. Szerencsére a kihűlésen kívül komoly baja nem esett. A férj közben hazatért, hamarosan rendőrök mentek érte.
Gyilkossági kísérlet, emberrablás és családon belüli erőszak címén indult ellene eljárás.
Kapcsolódó írások:
- Durva videó: Pucéran táncolt a rendőrautó tetején
- Csiga okozta a halálos autóbalesetet
- Megdöbbentő videó: Tíz méteres magasságban ragadt egy teherautó!
- Videóval - Az autóból kihajolva, pucér melleivel hergelte a sofőröket a román nő
- Videóval: Brutális - saját autója fejezte le a férfit
- Kezdődik: zombik másztak elő a pórul járt autóból
- Meztelenül kötött el egy teherautót
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06