"Ritkaságszámba megy a feneke"

Szextémázott Győzi és Voksán Virág a jakuzziban

Megvárta, amíg kiköltöznek a villából, csak azután ugrott neki a férjének Bea asszony - Gáspár Győző neje sérelmezte, hogy a volt showman-t lehengerelte Voksán Virág hátsója, és együtt jakuzizott a lánnyal.

2010.11.29 07:35ma.hu

Gáspár Győző és felesége, Gáspár Bea csak pár napot töltöttek a Való Világ villában, úgy tűnik azonban, ez is elég volt, hogy felkavarodjon az állóvíz: két napig egymáshoz sem szóltak. Győzinek ugyanis nagyon megtetszett Voksán Virág, udvarolgatott neki, pezsgőztek kettesben, majd a jakuzziban is együtt töltötték az időt, sőt, a szexről beszélgettek.

Győző elárulta, hogy Bea már az autóban nekiesett, és azt hajtogatta, ha ő nincs ott, becsajozott volna a férje. A volt showman azonban úgy érzi, megérte ez a rövid idő Virággal, akinek szerinte nehezen tud bárki is ellenállni. Olyan feneke van, ami hazánkban ritkaságszámba megy, pedig Bea is gyönyörű nő - viccelődött Győző, aki újra képernyőre kerül, és az élő adás miatt kevés ideje lesz a családjára.

Mindennap Budapestre kell mennie, hajnali 3-ra fog hazaérni Salgótarjánba, és ő viszi a gyerekeket iskolába. Örül azonban annak, hogy számos vendéggel fog beszélgetni a műsorban, lesznek köztük gyönyörű lányok is - adta hírül a Napi Ász.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv

Úgy tűnik, Gáspár Győző jobb kedvre derült azóta, hogy november közepén teljesen kiborult. A fővárosi Andrássy úton ugyanis összeütközött Kovács Emese Európa-bajnok úszónővel.

Nem történt nagy baj, elmondása szerint a helyszínen már megbeszélték a sportolóval a dolgot, és elérhetőséget cseréltek. Nem sokkal később azonban Győzőt cserbenhagyás gyanújával előállították. Kiderült, hogy a sportolónő mégis értesítette a rendőröket.

A volt showman nem értette, miért csak később történt ez, miután már megegyeztek. Ő megkérdezte Emesétől, jól van-e, hívjon-e mentőt, de úgy látszott, hogy semmi gond nincs.

Gáspár Győző elmondta, a kárt természetesen megtéríti, de azt nem tudja elnézni, hogy meghurcolták a nevét, és őt kis híján meglincselték egy bevásárlóközpontban, sőt lányát is piszkálták az iskolában. Azt beszélték, hogy a sztár megállás nélkül tovább hajtott, miután elgázolt valakit, valamint hogy ivott és drogozott.

Győzit teljesen kiborította az eset, még hetekkel később sem szívesen ment utcára és nyugtatókat szedett. Nem tudta elhinni, hogy ekkora patáliát lehet csinálni egy koccanásos balesetből.

Újra műsort kap Győzike?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.