Kritizál a Megasztár ex-zsűritagja
Soma Mamagésa: "A Nyári-lányokkal komoly baj van!"
Már az előválogatókon kiejtette volna Soma Mamagésa az X-Faktorban megismert Summer Sisters tagjait, hangjukat pedig egy himbálózó szárítókötélhez hasonlította.
2010.10.28 18:29ma.hu / Napi Ász„Jézusom!” - kiáltott fel a Summer Sisters produkcióját hallva Soma Mamagésa, aki korábban többször ült a Megasztár zsűrijének fenntartott székben, de most csak a partvonalról figyeli a két tehetségkutató versenyzőit.
A jazzénekesként fellépő előadó azért akadt ki ennyire Nyári Aliz és Edit produkcióján, mert véleménye szerint a két lánynak komoly hangképzési problémái vannak. Egykori zsűritagként úgy gondolja, a Megasztárban biztosan nem jutottak volna túl az előselejtezőkön se a lányok, szakmai kifejezésekkel élve azt mondta, az énektechnikájukból hiányzik a támasz, olyan, mintha egy szél által ide-oda rángatott szárítókötél lenne - fejtette ki a Napi Ász kérdésére.
A hangokat csak véletlenszerűen találják el, énektudásuk pedig leginkább egy alapok nélküli házhoz hasonlítható, ezeket a hiányosságokat nem lehet a néhány hónapig tartó X-Faktor során pótolni - folytatta a kritikát Soma Mamagésa.
Azt azért elismerte, hogy valamennyi hangjuk van, de ezt semmiképp nem tartja kimagaslónak.
Tény, hogy múlt szombaton a mentorok is kemény kritikával illették a lányok produkcióját, ám amikor a nézők szavazata miatt a kiesés határára kerültek, mintha összeszedték volna magukat és minden eddiginél jobb teljesítményt nyújtottak. A kieséstől így végül a mentorok mentették meg a két lányt, akiknek Domokos Fannival kellett megküzdeniük a továbbjutásért.
Soma Mamagésa ismét szülne
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
- 8:17 Űrturistákkal a fedélzetén Texasból ismét elindult a Blue Origin űrkapszula
- 7:16 Hajóbaleset Verőcénél - Az áldozatokat keresik kiterjedt kutatáson
- 6:20 Vihar - Heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
- 5:23 Trump a fegyverviselés jogának támogatását hangoztatta az amerikai lőfegyverszövetség éves gyűlésén
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06