Nincs hely a csatornánál a műsorvezetőnek

Mónika "mosolygott, de alig tudta visszatartani a könnyeit"

Múlt héten derült ki: távozik a Reggeli műsorából Hujber Ferenc és Erdélyi Mónika is. Folyosói pletykák szerint a hír már egy hónapja terjedt. Mónika egyesek szerint jól fogadta elküldését, de volt, aki könnyeket látott a szemében.

2010.10.19 08:29ma.hu - Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv

Egy hónappal ezelőtt még tagadta az RTL Klub, hogy megválnának a műsorvezetőtől, most azonban meghozták a döntést, Erdélyi Mónika távozik. Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója volt kénytelen közölni vele a hírt. Mint elmondta, szép nyugodtan átbeszélték Mónikával, hogyan telt az elmúlt fél év a Reggeliben.

Arra a döntésre jutottak, nem dolgoznak tovább együtt. Közös megegyezéssel távozik a csatornától. Nincs köztük harag. Azt pedig megérti, jelenleg nincs olyan műsoruk, ahol alkalmazni tudnák őt. Senki nem lép sem ő, sem Hujber Ferenc helyébe. Két műsorvezető vezeti majd a Reggelit.

Az elmúlt két év mindenesetre Mónika életében nem alakult túl szerencsésen. Üzleteit hátrányosan érintette a válság, fehérneműboltját és fitnesztermét bezárta. Budai szépségszalonja és esküvői ruha szalonja még üzemel. Kisebbik lányát állami bölcsődébe akarta íratni, de Olíviát elutasították. A magánbölcsőde pedig nagyon drága.

Mónika - Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv

Az RTL Klub szóvivője szerint nem viselte meg munkája elvesztése, de a Mónikát jobban ismerők látták rajta, hogy noha mosolyogva ment végig a folyosón, erőltetett volt a mosolya és alig tudta visszatartani könnyeit. Zavartnak tűnt élő adásban, alig tudott interjúalanyaira koncentrálni. Magánéleti válsága nem egyszer befolyásolta munkáját - írja a Kiskegyed.

Múlt héten derült ki: az RTL Klubnak nincs már szüksége Hujber Ferencre és Erdélyi Mónikára. Jó ideig biztosan nem lesznek képernyőn műsorvezetőként.

A Reggeli vezetését ezentúl két párossal oldja meg a csatorna. Csonka András Ördög Nórival, Szujó Zoltán pedig Liluval ébreszti reggelente a nézőket.

Hujber Ferencet kevésbé rázta meg a döntés, elmondta, ő a televíziózást afféle kirándulásnak fogja fel, hiszen ő valójában színész. Erre is szeretne a jövőben jobban koncentrálni.

Vele ellentétben Mónika viszont mindig a tévében dolgozott. Szereti a képernyőt, és már az is rosszul érintette, hogy pár hónappal ezelőtt elveszítette saját kibeszélőshow-ját, a Mónika show-t.

A veszteség fájdalmas volt számára. Egy alkalommal, a Fábry show meghívottjaként arról beszélt, irigyli a műsorvezetőtől a stúdióját. Műsora áprilisban ért véget, 8 év után. A Mónika-show miatt a médiahatóság többször is büntetéssel sújtotta az RTL Klubot.

A műsorvezetőt nem sokkal később a Reggeliben láthatták újra a nézők, bár sokan vegyes érzelmekkel fogadták. Peller Mariann és Horváth Éva éppen Mónika és a szülési szabadságról visszatérő Lilu miatt távozott a reggeli műsorból.

Kolosi Péter programigazgató egyébként nem zárta ki a későbbi közös munkát Mónikával. Mint mondta, ha a későbbiekben találnak olyan feladatot, ami passzol az egyéniségéhez, sor kerülhet rá, hogy ismét együtt dolgozzanak.

Kiszállt az üzletből Erdélyi Mónika

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.