"Nincs ebben semmi elítélnivaló"

Melegeknek készült képeken látható Szabó Zsófi udvarlója!

Esténként az Édesnégyesben találkozhatunk Balázzsal, ő a jelenleg párt kereső Szabó Zsófi egyik lovagjelöltje - A fiatalember közel került a színésznőhöz, most azonban pikáns dolgok derültek ki róla.

2010.09.10 07:25ma.hu

A TV2 párkereső show-jában igyekszik meghódítani Szabó Zsófi szívét Balázs, akiről meghökkentő képsorozat létezik. Két éve a 20 esztendős fiú többet is megmutatott magából, mint amit láthatunk a képernyőn, az egyik legnagyobb pornófilm-forgalmazó cég kamerái előtt állt teljesen meztelenül. A fotók nemcsak igen pikánsak voltak, de egy videón a srác maszturbált is.

A Napi Ász informátora szerint - aki régóta ismeri a fiút - Balázs annak idején katolikus iskolába járt, ezért aztán főleg megdöbbentőek a fotói. A lap a cég egyik modelljétől úgy értesült, hogy az alkalmazásukban álló fiúk 80-90 százalékban nem vonzódnak saját nemükhöz, de a cég meleg közönségnek készíti a felvételeket. Komoly összegeket kapnak a modellek, hogy megmutassák magukat vagy kemény pornófilmben szerepeljenek.

Balázs nem tagadta, hogy ő látható a képeken. Mint mondta, 18 évesen egyetlen nyár alatt közel egymilliót keresett a fotókkal, ami nagyon jól jött. Emiatt senkit nem kell elítélni - szögezte le a fiatalember a Napi Ászban.

Fotó: Kiskegyed

Az Édesnégyes műsorában, ahol korábban Majka, az elmúlt héten pedig Kozsó keresett párt magának a nyilvánosság előtt, ezúttal Szabó Gyula lánya, Zsófi a meghódítandó sztár.

A csinos színésznő állítja, hogy már évek óta nem randizott, valahogy nem szereti az ilyesmit, így most remek alkalom számára, hogy a showműsoron keresztül rátalálhat a párjára.

Augusztus elején hírbe hozták őt a teniszedzőjével. Zsófi jordániai nyaralásáról hazatérve mesélt arról, hogy a hír teljesen alaptalan volt, csak jó barátok az edzőjével. Minden nap két órát teniszezik.

A Jóban Rosszban Bettyje már akkor lelkesen beszélt az Édesnégyesről, és kíváncsian várta a műsort. Mint mondta, remélhetőleg a Tv2 szerez neki párt, aki vagy a nagy Ő lesz, vagy nem.

Zsófi hozzátette: nem tudja, ki fogja tudni őt elviselni. Azt is elárulta, hogy a produkcióban a randik mellett közös főzések is lesznek, hogy legyen alkalmuk közelebbről megismerniük egymást a játékosoknak.

Nem habozott, inkább csókolt Szabó Zsófi!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.