De mi köze ehhez BB Évi babája apjának?

Egyik helyről másikra vándorolnak Terry Black gyermekei

Kiborult a kórházban fekvő művész - Miközben Terry Black-et betegség miatt kezelik, nevelt gyermekei a jelek szerint egyikről a másik helyre kerülnek. Szerinte rokonok vigyáznak Danira és Fannira, de ők erről nem tudnak.

2009.12.17 07:30ma.hu

Terry Black minap úgy nyilatkozott, hogy két nevelt gyermekére a rokonok felügyelnek távolléte alatt - A Napi Ász értesülései szerint azonban Némedi Mari színésznőnél van Dani és Fanni, a rokonok kikérik maguknak, hogy belekeverjék őket az ügybe.

Az egykori transzvesztita előadóművész a hírek szerint dühösen kérte ismerőseit, vigyék el tőle a kicsiket, ezt Némedivel egy felháborodott sms-ben is közölte. A színésznő szerint viszont őt hétfő délután értesítették Terry ismerősei, hogy a rokonok nem tudják vállalni a gyerekek felügyeletét.

Késő este hozták el őket hozzá, addig senki sem vigyázott rájuk a szigetszentmiklósi házban. Némedi Mari számára később derült ki, hogy Terry Black állítólag nem tudott arról, nála vannak a kicsik.

Majd az előadóművész barátai mentek a két gyerekért, de nem mondták el, hová viszik őket - a rokonok szerint egy helyi boltos fogadta be őket, hozzá pedig az a Barnabás vitte el Danit és Fannit, aki annak idején állította, ő BB Évi gyermekének apja.

Kiderült, hogy a másodikos Danika túl sokat hiányzik az iskolából. Az igazgatónő szerint lehet, hogy Terry Black tüntetőleg nem viszi be a gyermeket, mert bizonyos kérdésekben nem tud dűlőre jutni a tanárokkal. Ilyen az alkalomhoz illő ruha megválasztása is. Mintha egészen más elvárásokat támasztana az intézménnyel szemben, mint amire az hivatott - adta hírül a Napi Ász.

Terry Black állapotáról pár nappal ezelőtt terjedt el a hír, miszerint súlyos beteg, és amikor kórházba került, már lélegeztetőgépre tették. Egy ismerős nyilatkozata szerint súlyos tüdőgyulladás miatt vitték be a sztárt.

Később kiderült, ez nem igaz. Az egykori előadóművész ugyanis nincs életveszélyben, és nem került a lélegeztetőgép közelébe sem.

Egyszerű bélfertőzést állapítottak meg nála. Orvosa szerint hasmenés gyötri, erősen hány és a kiszáradás ellen infúziót is kap.

Amikor kiderült, mi a gond Terry Black egészségével, éppen Némedi Mari vigyázott a sztár két örökbefogadott gyermekére. Ő megerősítette, hogy az előadóművész nincs súlyos állapotban. Hozzátette, hogy szívesen segít a gyerekek körül, ha bármi baj van.

A lapok nemrég hírt adtak arról, hogy Terry Black és élettársa, Némedi Mari között pár hónapja elmérgesedett a helyzet.

Míg korábban arról szóltak a hírek, hogy a színésznőt édesanyjukként szeretik a gyerekek, anyának szólítják, és minden rendben a család körül, mára elkeseredett harc dúl Mari és Terry Black között.

Akkor azzal kapcsolatban kezdődött sárdobálás, hogy egy ismeretlen feljelentette az előadóművészt, vizsgálják meg a két gyermeke életkörülményeit, mert szerinte szellemi és fizikai fejlődésük nem biztosított.

Terry Black érve visszafelé sült el!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.