A díva még Franco Nero-t is bevállalná!
Az új hódoló Kiszel Tündével ismerte meg az orgazmust!
Az idei Operabálon új pasival villogott Kiszel Tünde, ezúttal, az új lovag azt állítja, hogy Tüncivel ismerte meg az orgazmust. Előtte azonban Kiszel Tünde majdnem rámászott Franco Nerora!
2009.02.24 18:00ma.huAz Operabál előtti napon tartották a rendezvény sajtótájékoztatóját, melyen megjelent az est díszvendége, Franco Nero is!
A hazai sztár egy kérdést tett fel a hírességnek, és mielőtt a férfi válaszolhatott volna, rögtön fotóztatni kezdte magát, ezután Nero kiakadt és meglehetősen ingerülten szólt Tündére, hogy ha már feltett egy kérdést, várja meg a választ is. – írja a Kiskegyed.
Az Operabálra, mint azt már írtuk a híresség egy modellel, Gáborral, és nővérével érkezett a rangos eseményre. Tünde hétfőn a Reggeli stúdiójában kezdett, ahol a műsorvezetők, Csonka András és Horváth Éva az Operabálon történtekről kérdezgették.
- „A kísérőm Gábor volt, akivel nagyon jó barátok vagyunk, ő az új hódolóm, a lovagom és a naptáramon is szerepel. Egyelőre nincs köztünk szerelem.” – mondta Tünde.
Éva ekkor felkapta a fejét, hiszen legjobb tudomása szerint a hódoló szót azon férfiakra használják, aki szerelmes abba, akiért rajong.
Kapcsolódó írások:
- Kiszedett cikk
- Kiszel Tünde: Durva aktot és felnőtt filmet soha!
- Kiszel Tünde szerelmes és élőben vallotta be: a keze is ügyes...
- Kiszel Tünde: A butaság csak trükk volt!
- Kiszedett cikk
- Kiszel Tünde a mélyítéssel van elfoglalva!
- Centrál Színház: Kiszel Tünde és Kapocs Zsóka, rettegjetek!
- Reszkessen Mónika, jön Kiszel Tünde?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06