Összeált a 12 döntős

Rising Star - Feke Pál vallomása: "akkor gyereket csinálok!"

"Van itt minden, mint karácsonykor!" - foglalta össze Mező Misi a Rising Star TOP12-es mezőnyének összetételét, de közben váratlan bejelentések is elhangzottak, köztük például Feke Pálé.

2014.12.08 08:20ma.hu
hirdetés
Fotó: TV2

Tényleg volt itt minden, mint karácsonykor: rutinos vokalista, amatőr kezdő, a nép egyszerű gyermeke, és még folytathatnánk a sort, de a következő három hónapban úgyis lesz időnk megismerni azokat a versenyzőket, akiknek sikerült bejutniuk a TOP12-be. Az igazságosságról persze lehetne vitázni, mert a két adásra szétosztott párbajok közt voltak olyan résztvevők, hogy mmindkettő megérdemelte volna a továbbjutást, de olyanok is, ahol nem ért volna senkit nagy veszteség - leszámítva persze az érintettek közvetlen baráti körét és rokonságát -, ha egyik résztvevő sem kerül be a legjobb 12 közé.

A szavazatok mellett azonban voltak váratlan és vicces események is, úgyhogy ha másért nem, hát már ezért megérte nézni a Rising Star második párbajadását. Persze ízlések és pofonok igencsak különböznek, de az biztos, hogy a versenyzők és a zsűritagok is mindent bevetettek a népszerűségért.

De nézzük, mi is történt a legutóbbi vasárnapon. Az első párbaj végeredménye lényegében már akkor eldőlt, amikor még csak az első duó, Beny és Michel befejezte a tüzes kubai ritmusokat: mindössze 28 százaléknyi szavazatot sikerült összeszedniük, és első párbajozóként még a fal sem állt előttük, hogy ne lássák, amikor sorban mind a négy zsűritag piros nyilat húz. A dal vége felé már rajtuk is érződött az elkeseredettség, a tűz helyett már csak valami kényszeredett éneklés szólt, de hallhatóan már csak becsületből nem adták fel a felénél.

Annál nagyobb sikert értek el a Sárközi testvérek, akik még süteményt is kaptak a múltkori siker után, ennek kapcsán mindjárt megtudhattuk, hogy Feke Pált az édesapja annak idején inkább eltanácsolta a sütizéstől, és ezt nagyon jól is tette. Mindenesetre az édesség, meg az atyai szigor megtette a hatását, Lili és Józsi 77 százalékkal egyértelműen legyőzte a kubai duót, így ők lettek az est első továbbjutói. Az eredmény azonban csalóka, hisz bár mind a négy zsűritag igennel szavazott, egyikük sem rejtette véka alá, hogy a TOP12-ben már ennél sokkal többre lesz szükség, ha tovább akarnak jutni.

Valamivel nagyobb dráma bontakozott ki a második párbaj közben, amikor előbb Szabó Anita, majd Heiser Ádám igyekezett minél több szavazatot szerezni. Előbbi a füstös-rekedtes hangjával, utóbbi pedig a farkasember-imidzzsel hódított, de a kép meglehetősen vegyes lett. Anitára a zsűritagok közül csak Mező Misi és Pásztor Anna szavazott igennel, KERO a dalon belül is hullámzó teljesítményt kritizálta, Feke Pál pedig ugyan egyetértett Annával, hogy a lány egy időzített bomba, de mint mondta, ezúttal most nem robbant fel.

Ami Heiser Ádámot illeti, ő elég pimaszul beszólt az Operettszínház tanárának, KERO ugyanis legutóbb azt találta mondani, hogy néha farkasember, de néha csak úgy tesz, mintha az lenne. "Hihető, tanár úr?" - kérdezte Ádám a kisfiilmjében, miután új formára vágatta a haját és a szakállát, aztán nagy meglepetésre nem egy újabb farkasemberes energiájú és vadságú dallal állt a fal mögé, hanem megmutatta, milyen akkor, amikor báránybőrbe bújik. Talán ennek is köszönhette, hogy mind a négy zsűritagtól be tudta zsebelni az igen szavazatokat, amire szüksége is volt: még ezzel együtt is mindössze 6 százalékkal tudta felülmúlni ellenfele előzőleg gyűjtött 60 százaléknyi szavazatát.

Nem volt kérdés a Gondi Helén - Orsovai Renáta párbaj kimenetele sem, főként annak fényében, hogy Helénnek igen jó hátszelet adott Caramel. A vokalistaként szerzett rutin persze elvitathatatlan, de egy ilyen "bújtatott" (vagy nem is annyira bújtatott) támogató mindig sokat nyom a latban, amikor szavazatokra megy ki a játék. Mező Misi értékelése azért elég szépen összefoglalta a versenyző teljesítményét: "lehet érezni az éveket, a rutint, a szenvedést, a gyötrelmet, amit te megélté".

A 77 százalékos sikernek csak Renáta nem örült, ez ugyanis azt jelentette, hogy neki legalább 78%-ot kell összeszednie a győzelemhez. Nem sikerült neki, és még akkor sem sikerülhetett volna, ha KERO és Feke Pál nem a piros nyílra nyom. "Ha valakinek lett volna helye itt rajtam kívül, az egyik ő volt" - vallotta be a produkció után a párbajellenfél, Helén, de a 62 százalék messze kevésnek bizonyult a bejutáshoz. Ennek ellenére Pásztor Anna arra biztatta a fiatal énekesnőt, hogy szedje össze az együttesét és induljon neki a nagyvilágnak, mert hiszi, hogy egyszer még fesztiválok színpadán fogunk találkozni vele.

Az egyik legszorosabb összecsapás Peter Srámek é Fórizs Olivér között zajlott, előbbit az eddigi két alkalommal Jimmy reinkarnációjaként láthattuk, de ezúttal megmutatta, hogy mást is egész jól tud énekelni, ráadásul az eddigi sikerek annyira motiválják őt, hogy elkezdett magyarul tanulni. A Ghost című filmből ismert Unchained melodyval mind a négy zsűritagot maga mellé tudta állítani, és a közönség jó részét is meggyőzte, a 78 százalékkal tehát igen magasra tette a lécet ellenfele számára. Mező Misi annak örült a legjobban, hogy végre nem volt nyoma a "jimmyzmusnak".

Ugyancsak négy igent kapott a zsűritől Fórizs Olivér, de végül egy vastag hajszállal ez is kevésnek bizonyult, a 73% után a közönség álló vastapssal ismerte el a teljesítményt, amit ráadásul Peter nem is mert nézni, csak becsúszott az asztal alá, mikor kiderült, hogy ellenfele végül nem tudta átugrani az ő szintjét. "Peternek segített Jimmy is, ilyen az élet" - állapította meg KERO, de Anna Olivért is arra biztatta, hogy ne adja fel, töltsön fel minél több zenei videót a megosztókra.

"Nem párbajozni, hanem előadni jöttem" - jelentette ki közvetlenül a produkciója előtt Udvarias Anna, aki csak Mező Misinek nem tetszett, az énekes szerint túl színpadias és túl izgulós volt az előadás. "Mint egy ketrecbe zárt nősténytigris!" - lelkendezett Pásztor Anna, és az ellenfélként ott ülő Király Martina nem véletlenül jegyezte meg, hogy ha itt vérfarkasok és nősténytigrisek vannak, akkor neki muszáj lesz átváltoznia valami brutál párduccá.

Sajnos azonban nem sikerült teljesen az átalakulás, a zsűritől ő is csak 3 igent tudott megszerezni, de neki KERO-t nem sikerült meggyőznie. A tanár úr ugyan elismerte Martina érdemeit, de mint mondta, sokkal inkább magának való, semmint át tudja törni a közte és a közönség közt húzódó falat - ezúttal ezt szó szerint lehetett érteni, de képletesen is ott volt az a bizonyos fal. "Kommersz és underground között akkora szakadék van ma Magyarországon, de remélem, Martina és én hidat tudunk építeni!" - bizakodott Pásztor Anna.

"A nép egyszerű gyermekei" - így nevezte a zsűri az utolsóként párbajozó Ádám Krisztiánt és Mráz Anitát, és nemcsak az este, de az összes párbaj közül az övék volt a legszorosabb: előbbi 73 százalékot ért el, utóbbi pedig csupán 1 százalékkal maradt el tőle - amiben ráadásul jókora szerepe volt KERO tanár úr utolsó pillanatban meghozott döntésének. Krisztián énektudását egyik zsűritag sem vitatta, egymás közt azonban annál nagyobb vita alakult ki, amikor Feke Pál azt találta mondani a még csak 18 éves, de már majdnem kétgyermekes apukának, hogy "idejön egy srác". Mező Misi mindjárt nekitámadt Palinak, hogy lehet "lesrácozni" egy kétgyerekes apukát, főleg olyannak, akinek még egy sincs, mire Pali gondolkodás nélkül vágta rá: "hát akkor csinálok gyereket".

Ezt remélhetőleg nem élő adásban fogjuk végignézni, de nem volt sok idő tovább morfondírozni ezen a témán, mert még Mráz Anitára is szavazni kellett, és a különleges hangú takarítólány majdnem kiütötte a TOP12-ből Krisztiánt. Mező Misi a veresége után annyit mondott: hisz benne, hogy előbb-utóbb el fogja dobni azt a felmosóvödröt és színpadon fog állni, Anna viszont lebeszélte a vödördobálásról, mert szerinte épp abból meríti az erejét és a kitartását. "Magyarországon a zenésztársadalom 99 százaléka polgári foglalkozással is rendelkezik" - magyarázta.

A TOP12 tehát összeállt, az igazi izgalom a jövő héten indul, amikor már egyesével vesznek búcsút a versenyzők a show-tól.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.