Hat álom összetört, hat teljesült

Rising Star: "Rossz a műsor szabályrendszere"

Voltak drámák és voltak felemelő - vagy inkább falemelő - pillanatok, de a kiesett versenyzők mellett a zsűri is csalódott egy-egy párbaj végeredménye láttán - még ha a továbbjutóknak örültek is.

2014.12.01 08:00ma.hu

Az első hat párbajjal folytatódott vasárnap este a falemelő Rising Star kiválasztási folyamata, amelyben a nézők és a zsűri szó szerint lefelezte a mezőnyt: a korábban továbbjuttatott versenyzők közül már csak minden második juthatott be a műsor utolsó szakaszába, a TOP12 közé - ahonnan már egyesével fognak kiesni hétről hétre az énekesek. Most azonban még hatan voltak, akiknek az est végére szertefoszlottak az álmaik, amik talán még igazán el sem kezdődtek. Ami viszont igazán meglepő volt, az a zsűri tagjainak véleménye, akik nemcsak az ilyenkor szokásos "jaj, de nagyon nehéz a dolgunk" lózungokat puffogtatták (persze ez sem maradhatott el), hanem nyíltan kritizálták a szabályokat.

Mező Misi legalábbis kerek-perec kijelentette, hogy rosszul van ez kitalálva, mert az egymás után színpadra lépő párosok első tagjairól mindig úgy kell dönteni, hogy akkor még nem lehet tudni, milyen teljesítményt nyújt az ellenfele. A Magna Cum Laude énekese szerint úgy lett volna igazságos, ha előbb meghallgathatják a két-két énekest, és egymással összehasonlítva hoznak egy döntést arról, kinek kellene továbbjutni. Talán nem véletlen, hogy egy kivétellel a nézők és a zsűri a másodikként színpadra lépő versenyzőnek adtak több szavazatot: az elsőnél mindenki óvatosabban húzgálta a kék nyilat.

Az első "áldozat" mindjárt Samu Kriszta Mazsi lett, akinek egy újabb kudarccal gyarapodott az énekesi karrier felé vezető, igencsak rögös útja - kérdés, hogy ezek után lesz-e bátorsága újra próbálkozni valahol másutt. Pedig az indítás igazán energikusra sikerült, a Jet Are you gonna be my girl című slágere (kicsit átírva, girl helyett boyjal) óriásit robbant a színpadon, de nemcsak az egész este során szőrős szívű KERO igenje hiányzott a továbbjutáshoz, az összesített szavazatok aránya mindössze 56% lett, amit Szén Alexandra könnyedén ugrott meg, őt a szavazók 74%-a gondolta jobbnak a Sorskerék című Tóth Vera-sláger végére.

Fotó: TV2

Abbie Lewisnak sem volt nagyobb szerencséje a párbajkezdő pozícióval, pedig a gitárral előadott country-szám nagyszerűen sikerült, 70%-ot szerzett meg a szavazatokból az Amerikából érkezett, de szívében magát egyre inkább magyarnak érző lány. KERO itt is a piros nyílra nyomott, ami nagyon hiányzott volna a győzelemhez: a másodikként színpadra lépő Fehérvári Gábor Alfréd - aki már szeretne megszabadulni a zuhanyzós jelenettől, de erre hamarabb kellett volna gondolnia - 76%-kal emelte meg a falat. Abbie emelt fővel viselte a vereséget, és azt mondta, akkor is itt, Magyarországon van a helye, Feke Pál pedig állva tapsolta meg őt, elismerve a teljesítményét.

Kovács Gyopár és Várhegyi Lucas Palmira párbaja volt az egyetlen, ahol nem a másodikként színpadra lépő versenyzőnél szavaztak bátrabban a nézők, a fiatal, de különleges hangszínű Gyopár 78%-kal annyira magasra tette a lécet, hogy Mira már szinte a kezdésnél feladta a versenyzést - persze még így is 74%-ot sikerült neki összegyűjtenie, bizonyítva ezzel a tehetségét, de ezúttal kemény ellenfélre akadt és ez lett a veszte. Mindenesetre KERO emlékeztette a múltkori ajánlatára és jelezte, hogy várják a lányt az Operettszínház szerepválogatásán. Pásztor Anna is azt mondta, hogy bár most ebben a műsorban számára már nincs tovább, az éneklést akkor se adja fel, sőt, üljön fel egy nagy madár hátára és ne ezt a pici színpadot, hanem az egész világot repülje körül - a tehetsége megvan hozzá.

Tarsoly Arnold az előző fordulókban remekül teljesített a zsűri és a szavazók szerint, most azonban nem kedvezett neki a szerencse, mert a párbajban az egyik, még csak nem is titkoltan favorittal került szembe, Czibi Norberttel, így hiába adott bele apait-anyait a Lay me down című Adam Lambert-slágerbe, a Raise Me Up Josh Groban-számmal színpadra lépő Norbira messze több szavazat érkezett. Sőt, Anna bevallotta, hogy azért nyomott a piros nyílra Arnoldnál, mert minden eszközzel Norbit akarta segíteni, és a jelek szerint nem akarta még egy 7%-os többlettel megemelni a megugrandó szintet.

Takács Máté nem kockáztatott, a Hair slágere számára hazai pályának mondható, de az átütő siker elmaradt, mindössze a szavazók 53%-át sikerült maga mellé állítania. Pedig nagy bulit csapott, a páholyban ülő ellenfele vele együtt énekelte Berger híres dalát, az I got life-ot. De Palmer Izsák megmutatta, hogy nemcsak őrült tud lenni, hanem komoly is, ha kell, megfogadva ezzel KERO tanár úr legutóbbi tanácsát, és Michael Jackson They don't care about us című számával 75%-ot ért el, így ő juthatott tovább. Anna náluk jegyezte meg, hogy nem tartja fairnek a párbajok párosítását, mert bár igazságosnak tűnik, hogy két hasonló karaktert kell összehasonlítani, ezúttal hiba, hogy a két őrült figurából - amilyenekből többre lenne szükség - csak az egyiket lehet tovább vinni a TOP12-be.

Az utolsó két ellenfél Stepa Erika és Singh Viki volt, ekkor bukott ki Mező Misiből is a kritika a szabály igazságtalanságáról. Mint mondta, jobb lenne, ha azután kellene dönteni a két ellenfél sorsáról, miután már mindkettőjüket hallottuk, egymáshoz képest kellene összehasonlítani, nem pedig vakon, a második produkció ismerete nélkül szavazni. Ennek ellenére a zsűri Erika értékelésénél már végig úgy fogalmazott, mint akik előre eldöntötték, hogy úgyis Vikinek van nagyobb esélye a továbbjutásra, Erikát már az ellenfele színpadra lépése előtt búcsúztatták és vigasztalták, hogy ne adja fel.

És persze ahogy várható volt, valóban Viki érte el a magasabb szavazati arányt, de mentségére legyen mondva, ez nemcsak a zsűri nyomásának köszönhető, az est legmagasabbjának számító 84%-hoz némi "hype-olás" kevés lett volna. A lécet tehát magasra tette, de a jövő héten párbajozók számára egyelőre megnyugtató, hogy nem Viki szintjét kell megugrani, csak egymással kell újabb 12 versenyzőnek bizonyítania - kíváncsian várjuk annak a kimenetelét!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.