Nagyon elvetette a sulykot a műsorvezető

Rising Star: Ördög Nóriból kitört a suttyó

Értjük ám, hogy élő show, meg feszültség, meg minden, de akkora tévés rutinnal, ami Ördög Nórának van, már nem szabadna bizonyos szavaknak kicsúszni. Főleg nem kétszer.

2014.11.24 08:00ma.hu

Igazán izgalmasan alakult a Rising Star harmadik "beszavazó" show-ja, és nemcsak azért, mert ezen az estén az adás legvégéig nem lehetett tudni, hogy aki felemelte a falat, az tényleg benn lesz-e az élő show-ban és aki kiesett, az tényleg kiesett-e. Az igazi meglepetést Ördög Nóra okozta a nézők számára, de még a stúdióban ülőknek is tátva maradt a szájuk, amikor a rutinos műsorvezető szemmel láthatóan kiesett a szerepéből és elveszítette az önkontrollt.

Hogy ennek köze volt-e ahhoz, hogy az est folyamán négy különböző ruhában jelent meg, és az állandó ruhaváltással járó stresszhez, nem tudni, másra meg gondolni sem merünk. A végén Majka már csak egy kétségbeesett kísérletet tett arra, hogy jelezze, ő közben alsónadrágot cserélt, csak az kevésbé látványos. És bár Majkát eléggé szabadszájúnak ismerjük, az est legnagyobb elszólása mégsem tőle származik, a mindig visszafogott és szolíd anyuka volt az, aki mintha elfeledkezett volna arról, hol is van épp - ráadásul kétszer is.

Az első megjegyzése akkor hangzott el, amikor Majka elkezdte felkonferálni a külsejével elég sok időt töltő, és tényleg nem csúnya Mező Dorottyát, alias Miss Woodot. "Mindig csak a csöcsök!" - jegyezte meg, mire először csak Majka szeme kerekedett el, majd szó szerint megállt a levegő a stúdióban, a zsűri belefagyott a döbbenetbe, és pár másodpercnyi kínos feszengés után csak az érkező versenyző kisfilmje jelenthetett némi enyhülést a sokkhatás után.

Fotó: TV2/Rising Star

Aztán valamivel később, Burai Renátó színre lépésekor vetette el másodjára a sulykot a műsorvezető, amikor arról faggatta a fiút, hogy mennyire izgul. "Becsokiztál már?" - tette fel a kérdést, amivel ismét nem kis megrökönyödést váltott ki, tulajdonképp ezek után csak azon csodálkozunk, hogy újra színpadra engedte őt az adás rendezője.

Ezen események mellett már-már szinte elsikkad, hogy közben nyolc versenyző továbbjutott és a show végére összeállt az a 24 fős mezőny, akiket a következő fordulókban a nézők szó szerint lefeleznek. A fal összesen hét alkalomal emelkedett fel, és voltak pillanatok, amikor szó szerint az utolsó pillanatban lett meg a szükséges 70%, de majdnem a műsor levgégéig egyetlen továbbjutó sem lehetett biztos abban, hogy tényleg benn lesz-e a 24 legjobb közt. Ha ugyanis 8-nál többször emelkedett volna meg a fal, akkor a szavazatok aránya döntötte volna el a végső sorrendet és akár az is előfordulhatott volna, hogy valaki annak ellenére kiesik a versenyből, hogy megemelte a falat.

Ennek azonban épp a fordítottja történt meg:az utolsó versenyző színre lépése után még mindig maradt egy hely, így a zsűri tagjainak kellett összedugniuk a fejüket, hogy eldöntsék, a fal mögé szorult versenyzők közül kit mentenek meg. A döntésük nem okozott nagy meglepetést, Király Martina mindössze 4 százalékkal maradt el attól, hogy megemelkedjen az a bizonyos fal, és a zsűri tagjai közt is élénk vita alakult ki a kudarc láttán.

A TOP24-es mezőny rajta kívül Gondi Helénnel, Stepa Erikával, Tarsoly Arnolddal, Samu Kriszta Mazsival, Heiser Ádámmal, a Sárközi testvérekkel és Szén Alexandrával vált teljessé. Jövő héttől párbajok során dől el, kik jutnak tovább, és talán addigra Ördög Nóra is megtanulja, mit illik és mit nem élő adásban mondani.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.