Visszadobták a ragadozó maradványait

Emberi fejet és lábat találtak az elfogott cápában

Felkavarodott a gyomruk a halászoknak, amikor a tengerből kifogott hatalmas cápa hasát elkezdték felvágni és onnan egy félig megemésztett emberi fej és egy láb került elő.

2014.11.13 08:00ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/luigi diamanti (Képünk illusztráció!)

Hátborzongató felfedezést tett öt halász, akik a Fülöp-szigetek környékén fogtak ki a tengerből egy körülbelül 600 kilósnak becsült tigriscápát. A 48 éves Bodoy Gorgod és csapata a Bohol és a Camiguin szigetek között halászott, amikor a hatalmas fenevadat elkapták, majd a partra vontatták, hogy ott a megszokott módon feldarabolják. Csakhogy amikor felnyitották a ragadozó hasát, onnan egy részben már megemésztett emberi fej és egy láb került elő, a halászok legnagyobb rémületére.

"Borzasztóan undorító volt. Nem tudtuk elviselni a szörnyű szagot" - mesélte Gorgod, aki azt mondta, 20 éve halászik a tengeren, de soha nem találkozott még emberi maradványokkal egyetlen óriás gyomrában sem. A zsákmányt egyébként még október 5-én ejtették el, de csupán most, bő egy hónappal később jutott az eset a nemzetközi sajtó tudomására. A felfedezés után a halászok a cápa maradványait inkább visszadobták a maradványokat a tengerbe, az emberi darabokkal együtt, mert attól félnek, hogy balszerencsét hozott volna, ha megtartják.

Csak a cápa állkapcsát és uszonyait hagyták meg azért, hogy mindig emlékeztesse őket a morbid esetre. A helyiek úgy vélik, az áldozat a szeptember 13-án elsüllyedt komp utasainak egyike lehet: egy trópusi vihar miatt a tenger elnyelte az utasszállítót, amelynek közel 100 utasa túlélte a tragédiát, a közelben elhaladók hajók vették fel őket, de két férfit azóta sem találtak meg. Az egyik halász felesége mindenesetre azt mondta, ő még az állkapocstól és az uszonytól is irtózik, ő azoktól is a lehető leghamarabb megszabadult volna. "Nem akarom látni az állkapcsot, miközben tudom, hogy egy cápáé, amely egy embert evett meg. Ki tudja, talán az áldozat szelleme is ellátogat hozzánk" - mondta a nő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.