A halálba zuhant a páros
Az életükkel játszott a szelfi-őrült pár, és vesztettek
Egy kirándulók által kedvelt helyen vesztette életét a szelfi-őrült lengyel pár: a szikla szélén állva akartak képet csinálni magukról, de lezuhantak. A jelenetet a két kisgyerekük is végignézte.
2014.08.11 15:29ma.huEgy szikla szélén szerettek volna önmagukról képet készíteni, de az utolsó fotó volt ez a szelfi-őrült pár számára, mert addig egyensúlyoztak a meredek fal tetején, míg egy óvatlan mozdulattól mindketten le nem zuhantak. A turisták által igen kedvelt portugál Cabo da Roca tetejéről mintegy 80 métert zuhant a két lengyel turista, akiknek öt és hat éves gyermekeik is végignézték a tragédiát.
A tragédia körülményeinek kivizsgálását nehezítette, hogy szombat este vihar csapott le az Atlanti-óceán portugál partjainál, ezért a a mentési munkálatokat és a helyszínelést fel kellett függeszteni, csak vasárnap reggel tudtak visszatérni a mentőegységek, hogy a pár tagjainak holttestét elszállíthassák. A szemtanúk vallomása alapján azonban szinte biztosra vehető, hogy vléetlen baleset történt - számolt be a Daily Mirror.
A két gyermeket most lengyel diplomaták vették gondjaikba és pszichológusok próbálnak segíteni nekik abban, hogy feldolgozzák a traumát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06