Hiába várta a szabadulást az elítélt

Összekeverték a rabokat, másikat engedtek ki a börtönből

Véletlenül rossz rabot engedtek ki a börtönből a múlt héten, mert a vezetékneve megegyezett azzal a másik fogvatartottal, akinek viszont tényleg letelt a büntetése.

2014.07.07 16:29ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/sakhorn38

Tévedésből rossz fogoly szabadult ki a múlt héten az angliai Redditch közelében lévő börtönből, mert vezetékneve megegyezett azzal, akinek viszont tényleg letelt volna aznap a büntetése. Anthony Douglas persze mélyen hallgatott, amikor kinyílt előtte a rácsos ajtó és nem adta semmi jelét annak, hogy nem neki kellene a friss levegőre kerülnie, csak kisétált a kapun. Túl sokáig persze nem élvezhette a szabad létet, mert már másnap elfogták és visszavitték a börtönbe, közben pedig az egyik magas rangú tisztet felfüggesztették a nyilvánvaló hiba miatt.

Douglast július 2-án engedték ki, és csak 3-án tették újra hűvösre - számolt be a Birmingham Mail című brit lap. A büntetés-végrehajtás szóvivője szerint az efféle eset "nagyon ritka, ám igen sajnálatos". Az nem derült ki, hogy a tévedésből kiszabadult rabot mennyi időre zárták rács mögé és milyen bűnt követett el, de a csere körülményeinek felderítésére vizsgálatot indított az illetékes hivatal. Ezzel egyidőben újra felmerült, hogy a rabokat elektronikus címkével jelöljék meg és szigorúbb ellenőrzés alá vessék őket a szabadulásuk előtt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.