Papírlapra firkantotta a legnagyobb slágerét

Majdnem 200 ezer dollárt ért Bruce Springsteen kézírása

Csaknem 200 ezer dollárért árverezték el Bruce Springsteen egyik legnagyobb slágerének, a Born to Run című számnak a dalszövegét New Yorkban, amit a sztár annak idején egy füzetből kitépett lapra írt.

2013.12.06 11:07MTI
Fotó: MTI

A Főnökként emlegetett énekes 26 évesen, 1974-ben egy füzetből kitépett lapra írta a híressé vált dal szövegét, amelyet helyi idő szerint csütörtök este 197 ezer dollárért (43,6 millió forintért) vásároltak meg a Sotheby's licitjén. Az aukciósház nem adott tájékoztatást a vevő kilétéről.

A papírlap eddig Bruce Springsteen korábbi menedzsere, Mike Appel birtokában volt. A Born to Run volt a címadó dal az énekes számára az áttörést jelentő lemezen, amely egy csapásra világhírűvé tette a New Jersey-i zenészt. A Rolling Stone magazin a 18. helyre sorolta az albumot a minden idők legjobb 500 lemezét tartalmazó listáján.

Bár a 197 ezer dollár tetemes összeg, nem jelent rekordot: három évvel ezelőtt 422 ezerért árverezték el Bob Dylan 1963-as klasszikusa, a The Times They Are a-Changin' dalszövegét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.