Bezár a Kenny's Castaways
Honnan indul eztán az új Aerosmith vagy Springsteen?
Negyvenöt év után lehúzza a rolót az a New York-i klub, ahonnan számos világsztár, köztük Bruce Springsteen, a New York Dolls, Patti Smith vagy épp az Aerosmith indult.
2012.10.03 16:29MTIA világváros Greenwich Village nevű negyedében lévő Kenny's Castaways tavaly abban a megtiszteltetésben részesült, hogy beiktatták a blueshírességek csarnokába - elismerésül annak, hogy az utóbbi csaknem fél évszázadban sok-sok együttes és énekes számára jelentett ugródeszkát. A lokál egy ingyenes koncerttel, Willie Nile és a The Smithereens rockegyüttes fellépésével búcsúzik közönségétől.
A bár az Upper East Side-on nyílt meg 1967-ben, majd kilenc évvel később költözött a Bleecker streetre, ahol több híres társa, egyebek közt a Café Wha vagy a The Bitter End is működött. A klub nagyrészt a csillagászati bérleti díj miatt zár be.
Az ír bevándorló alapító lánya, Maria Kenny a The New York Timesnak elmondta, hogy az olyan családias hangulatú bárok, mint az övék, már nem tudják tartani a lépést az ingatlanpiaccal. Pedig a Kenny's Castawaysnek sokat köszönhet a zenevilág: játszott a falai között az akkor még teljesen ismeretlen Bruce Springsteen, a Fugees, Yoko Ono vagy épp Willie Dixon.
"Amikor belépsz, érzed az éveket, az álmokat és víziókat, azokat, akik megfordultak itt" - mondta Willie Nile. A tulajdonos-bérbeadó Sergio Riva úgy tervezi, hogy gasztropubot nyit a lokál helyén. Mindazonáltal az élőzene sem fog eltűnni a kínálatból, de jelentős átalakításokat kell végezni ahhoz, hogy a hely megfeleljen az érvényben lévő szabályoknak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06