Bizarr autós üldözés kezdődött
136-tal száguldozott a vak sofőr
136 kilométer per órás sebességgel száguldott át több piros lámpán is egy autó, a rendőrség ezért üldözőbe vette, de akkor döbbentek meg igazán, mikor kiderült, a sofőr lényegében vak.
2013.10.16 07:29ma.huLegmagasabb sebessége elérte a 136 km/h-t, és több piros lámpán is keresztülszáguldott a sofőr, mire sikerült a rendőrségnek megállásra kényszerítenie, de nemcsak emiatt kellett felelnie a bíróság előtt: letartóztatása után kiderült, hogy lényegében vakként szerepel a nyilvántartásban, látása mindössze néhány méterig terjed. A 21 éves Malazum Hussaint az angliai Sheffieldben mérte be a rendőrség hajnali fél 4-kor, és azonnal a nyomába eredtek villogó kék fénnyel, de a férfinak láthatóan esze ágában sem volt megállni.
Az autós üldözés során nemcsak a sebességhatárt és a piros lámpákat hagyta figyelmen kívül, a rendőrök szerint behajtott egy körforgalomba, ahol nem törődött a közlekedési táblákkal és az oszlopokkal sem, egy ponton pedig annyira felgyorsult, hogy a kocsi szó szerint elhagyta a talajt és megpördült a saját tengelye körül, majd a 360 fokos forgás után tovább folytatta ámokfutását.
Végül a hajszába egy másik rendőrautó is beszállt, ekkor sikerült csak sarokba szorítaniuk a féktelen autóst.
Amikor a rendőrök immár gyalogosan közeledtek az álló autó felé, Hussain áthúzódott az anyósülésre és azt állította, hogy a kocsit az unokatestvére vezette - noha nyilvánvaló volt, hogy az üldözés ideje alatt csak egy személy ült az autóban. Végül a férfi kénytelen volt beismerni a bűneit, és 9 hónapra börtönbe zárták. Mint kiderült, biztosítása sem volt. A bíróság az ítélethirdetéskor kiemelte, hogy az elkövető a macula degeneratio nevű szembetegség miatt - melynek során a szemidegek lassan elsorvadnak, míg végül teljes vakság alakul ki - mindössze pár méter távolságra képes látni, ezért a közlekedési kihágás különösen veszélyes és felelőtlen tett volt - számolt be a Daily Mirror.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
- 7:55 Csak így tudták eltávolítani a Baltimore-i híd legnagyobb darabját a Dali konténerszállítóról
- 7:07 Közel 600 millió forintos fejlesztéssel megújult a herceghalmi Abacus hotel
- 6:07 Mazars: Ez gyakorolhat hatást a magyar gazdasági környezetre
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06