Kár volt visszafordulni a kalapért

Helikopter propellere fejezte le a pilótát

Lefejezte egy helikopter rotorja a pilótát, nem sokkal azután, hogy ő átadta a gépet a váltótársának:

2013.09.30 16:04ma.hu

Életét vesztette egy 69 éves helikopterpilóta a pennsylvaniai Bloomsburgban rendezett vásárban, amikor figyelmetlensége miatt beleszaladt a jármű forgólapátjai közé, a közelben tartózkodó kollégái már nem tudták megakadályozni a tragédiát. Carl Enlow, aki az egyik társa szerint különösen képzett pilótának számított a hadseregben szerzett ismeretei révén, épp átadta a szerkezetet a váltótársának, Bill Barrattnak, csak még megvárta, hogy feltöltsék az üzemanyagtartályt.

Fotó: freedigitalphotos.net

Ahogy a szerelők végeztek a tankolással, Enlow visszament, hogy beszéljen az új pilótával, de egy óvatlan pillanatban az akkor már mozgásba lendült rotor lefújta a fejéről a kalapot, a férfi pedig utánalendült és amikor sikerült elkapnia, nem vette észre, hogy túl közel ment a forgólapátokhoz. A megyei halottkém a látszólag egyértelmű ügy ellenére elmondta, hogy vizsgálják a tragédia körülményeit - számolt be a Tampa Tribune című lap internetes kiadása.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.