Zsarolták a kicsiket

8 éves gyerekeket kényszerítettek szexrabszolgaságra

Szexuális rabszolgaságra kényszerített egy pedofilhálózat több mint 400 kiskorú gyermeket, bár a feltételezések szerint akár több ezren lehetnek, akikről a hatóságok nem is tudnak.

2013.09.20 10:33ma.hu

Zsarolással kényszerítették online prostitúcióra a gyermekeket - sokan épp csak 8 évesek - a pedofilok, néhányukat öncsonkításba vagy akár öngyilkosságba is belehajszolták végül - derítette ki a kizsákmányolt gyermekeket védő Child Exploitation and Online Protection nevű szervezet. Andy Baker vezérigazgató szerint a gyerekeket illegális üzenetküldő rendszeren keresztül vették rá a rabszolgasághoz hasonló munkára, melynek során egy webkamera segítségével az interneten kellett szexuális szolgáltatásokat nyújtaniuk. "Néhányakat arra kényszerítették, hogy vágják meg magukat és így írjanak a meztelen testükre" - jegyezte meg a szakember.

A rendőrségi adatokból kiderül, hogy eddig 424 áldozatot sikerült felkutatniuk, közülük 184-et Nagy-Britanniában, de világszerte akár több ezerre tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akik a pedofilok karmai közé kerültek. Aki szabadulni próbált, azt megfenyegették: "Utánad megyünk. Nem menekülhetsz előlünk." A feltételezések szerint több gyermeket ez hajszolt az öngyilkosságba.

Fotó: freedigitalphotos.net

A nemzetközi szintre kiterjesztett nyomozás során egy olyan csapatra bukkantak, amely több mint 40 hamis profilt és e-mail címet működtetnek, ezeken keresztül vettek rá jellemzően 11-15 év közötti fiúkat a szexrabszolgaságra, de nem volt ritka, hogy ennél fiatalabbak is a hálójukba kerültek. Áldozataikat elsősorban a közösségi oldalakon, privát csevegőszobákban gyűjtötték, ahol addig győzködték őket, míg végül a gyerekek belementek, hogy kamera előtt végezzenek valamilyen szexuális tevékenységet.

Ezután következett a második lépés: a pedofilok megzsarolták a gyerekeket, hogy a képeket megosztják a családjukkal - kivéve, ha még többet láthatnak a kamerán keresztül. A rendőrség birtokába került információk szerint az áldozatok adatait és képeit a "rabszolgák" gyűjtőmappában tárolták. Egy 12 éves lány, aki szintén az öncsonkításig jutott, elmondta: mindig úgy irányították a zsarolók a beszélgetést, hogy abban legyen valami "mocskos". "Ha ellenkezni próbáltam, azt mondtam, óh, nem szeretnék erről beszélni, vagy hasonló, akkor fenyegettek és zsaroltak, hogy elküldik az apámnak az összes beszélgetés másolatát" - mesélte.

Mint mondja, eleinte nem nagyon gyanakodott, mert úgy tűnt, mintha a monitor túlsó végén ülő partner szerelmes lett volna. "Küldtem neki pár fotót, de aztán elkezdte követelni, hogy minden héten újabbakat küldjek. És mindig azt írta: ugye tudod, mi fog történni, ha nem teszed?" - mondta a lány.

A nyomozás folytatódik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.