Még az úszónadrágját is elvitték
Uszodában rabolták ki: pucéran hívta a rendőrséget
Mindössze a törülközője és a tusfürdője maradt meg a tolvajok áldozatának, az is azért, mert bevitte magával a zuhanyzóba, így legalább a szemérmességét el tudta takarni valamivel a rendőrök elől.
2013.01.10 09:29ma.huEgy szál törülközőben hallgatták ki a rendőrök az egyik kölni uszodában a 26 éves Markus Maiert, akinek az öltözőszekrényét azalatt rabolták ki, míg ő a zuhany alatt állt. A fiatalember még hallotta is, amint a hangosbemondón azt mondják, a 156-os szekrény tulajdonosa menjen a recepcióra, de arra nem számított, ami ott várta. Amikor ugyanis kilépett a tusolóból, rémülten fedezte fel, hogy a szekrényét feltörték és mindenét elvitték: nemcsak a vadonatúj piros BMW M3 Coupét, de az összes ruháját, beleértve a még vizesen csöpögő úszónadrágját is, amit pár perccel korábban viselt. Így tényleg csak a törülközője maradt meg, azzal tudta körbetekerni magát, hogy ne anyaszült meztelenül kelljen megtennie a feljelentést.
A rendőrség szerint valaki kifigyelhette, hogy kihez tartozik a gyönyörű autó, és kifejezetten a kulcsra utaztak - számolt be az austriantimes.at című osztrák hírportál. Egyelőre keresik a tolvajt vagy tolvajokat, Markust meg addig is hazaszállította a járőr, hogy ne kelljen buszoznia a törülközőben, de mint mondta, így is úgy érezte magát, mint egy komplett idióta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:02 Orbán Viktor fogadta az UEFA vezetőit
- 12:49 Patkányok rágták a magatehetetlen asszony lábát, férje mégsem hívott segítséget
- 12:11 Június 13-án vesznek végső búcsút Lang Györgyitől
- 10:48 Újranyitották a hawaii strandot, amit egy borját szoptató fóka miatt zártak le
- 10:39 Kilövése után a tengerbe zuhant az észak-koreai katonai műhold
- 10:35 Agyonlőttek egy rádiós újságírót a Fülöp-szigeteken
- 10:20 Novák Katalin meglátogatta a kórházban a Koszovóban megsérült magyar katonákat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06