Szerelmi bánat miatt akart meghalni
Mázlista hullajelölt: túlélte a lehetetlent
Több tucatszor mellbe szúrta magát és lezuhant az ötödik emeletről, mégis túlélte az öngyilkossági szándékot egy elhagyott szerelmes, sőt, alig pár könnyebb sérüléssel úszta meg.
2012.11.14 09:29ma.hu30-szor szúrta magát mellkason, majd levetette magát egy ötödik emeleti erkélyről az a szerelmes férfi, aki meglátta a barátnőjét egy másik férfival. A szerelmi bánattól és a megcsalás miatt érzett megaláztatástól döntött úgy, hogy véget kell vetnie életének, ám nemcsak túlélte a sorozatos sérüléseket, de a felszíni sérüléseken és két apró csont törésén kívül lényegében teljes épségben mutatott fricskát az annyira vágyott halálnak.
A 30 éves szerb férfi életét az mentette meg, hogy a vágott és szúrt sebek nem voltak elég mélyek, így egyetlen létfontosságú szervet sem értek, mindössze a vérzést kellett elállítani, amihez pár öltés is elegendő volt, a zuhanást pedig felfogta előbb egy parkoló autó teteje, majd a sövény, amire onnan átpattant - magyarázta a mentősök szóvivője.
Az öngyilkosjelölt a szerencsés túlélés után bevallotta a rendőröknek, hogy már esze ágában sincs meghalni: a hihetetlen szerencse után rájött, hogy tovább kell lépnie - írta az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06