Ijesztő eredmény egy felmérésben

Időnként elalszanak a pilóták a repülőn - néha egyszerre is!

Döbbenetes eredménnyel zárult egy felmérés, amelyet a brit pilóták között végeztek: egy kipattant eset utáni alapos kérdezősködésből kiderült, hogy a pilóták gyakorta szunyókálnak a pilótafülkében.

2012.10.30 11:29ma.hu

Nemrégiben alaposan felborzolta a brit közvéleményt az a hír, hogy néhány meg nem nevezett pilóta egyedül maradt a repülő pilótafülkéjében, mert társaik elhagyták azt, és kiderült, hogy nem egyszeri esetről van szó, hanem ez általános gyakorlat. Előfordult például, hogy az egyik pilóta kiment a mosdóba, de amikor visszatért, nem tudott kapcsolatot teremteni az első tiszttel, aki beengedte volna, majd amikor a biztonsági kód segítségével mégis bejutott a fülkébe, kiderült, hogy "kikerült a kontroll alól" - ahogy a hivatalos jelentés fogalmaz, röviden szólva elaludt.

A brit légiirányítás azonnal vizsgálatot rendelt el, amelyből kiderült, hogy átlagosan a szigetország minden harmadik pilótája elalszik a fülkében, igaz, ezek zöme akkor történik, amikor a gép még a kifutópályán vesztegel. Volt, aki bevallotta, hogy arra ébredt fel, hogy a mellette lévő másodpilóta aludt. A jelenség hátterében a repülővezetők azon félelme áll - írja a Daily Telegraph című brit napilap -, hogy ha fáradtságra panaszkodnak vagy emiatt akár le is mondják a szolgálatukat, az több bajjal jár, mint a fülkében szunyókálni, ráadásul nem is nézik jó szemmel az efféle visszalépéseket és a pilóták féltik az állásukat.

Úgy látszik, még annál is jobban, mint a maguk és az utasok életét...

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.