Egy napot késtek az utasok
Csapatszellem: Mindkét pilóta tökrészeg volt
Egy teljes napig voltak kénytelenek az utasok a Costa Rica-i repülőtér tranzitjában vesztegelni, de az okát nem árulták el nekik. Utóbb derült ki: mindkét pilóta részeg volt.
2011.03.16 16:29MTIEgy igazán jó csapatban mindenki mindent együtt csinál. Valami ilyesmi járhatott annak a pilótának és a másodpilótának is a fejében, akik repülés előtt alig hét órával még javában mulatoztak - megfelelő mennyiségű alkohol társaságában.
A megfelelő viszont eléggé rugalmas fogalom, a bulizáshoz valóban megfelelő volt, ahhoz viszont sok, hogy menetrend szerint felszállhassanak egy utasokkal teli géppel.
A Costa Rica-i repülőtéren a száz utas persze mit sem sejtett a késlekedés okáról, csak azt látták, hogy a percekből órák lesznek, majd egy teljes nappal később szállt fel a gépük, amivel Mexikóba mentek.
A jókedvű pilótákat a személyzet többi tagja fülelte le, ezt követően alkoholtesztre küldték őket feletteseik, a másodpilótánál egyértelműen pozitív lett az eredmény, a főpilóta viszont elutasította a tesztet.
A helyi légifelügyelet vezetője elrendelte az eset kivizsgálását, ennek végeztéig a két pilóta nem vezethet egyáltalán repülőt, még kijózanodásuk után sem - a továbbiakról meg még korai beszélni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06