Döglött volt, de így ért sokat
Elkallódott a postán a csuka
Csukakallódásért indított pert a német posta ellen egy mönchengladbachi horgász.
2012.05.06 13:29MTIAz 50 éves Klaus Timm hatalmas, 1 méter 20 centi hosszú csukát fogott, és annyira büszke volt rá, hogy szerette volna megörökíteni, mármint szakemberrel kitömetni, ezért adta postára. A hal azonban elveszett a posta útvesztőjében, kártérítésként pedig csupán a postaköltség visszatérítését - 10 ezer forintnyi eurót - ajánlotta fel az intézmény.
Timm éktelenül dühös, mert "horgászságának" megkoronázása volt a csuka, ugyanakkor nem milliókat követel a postától, hanem csak 180 ezer forintnyi összeget.
A német posta szóvivője, Dieter Pietruck szavai szerint nincs lehetőség kárpótlásra, mert a hal, akárhol van is, értéktelen - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06