A csatornából került elő a milliós ékszer
Kétszer sikított a vécébe esett gyémántgyűrű miatt
Két sikítás egyetlen gyémántgyűrű miatt: először akkor, amikor egy szempillantás alatt alámerült a vécében, másodszor pedig most, hogy másfél év után váratlanul megkerült.
2012.04.13 17:29ma.hu / MTIMásfél évvel a kétségbeesett sikoltás után újra éles hang verte fel az amerikai Michelle Rieger házát, ám ezúttal az öröm váltotta ki a heves érzelmi kitörést. Az asszony még 2010 vége felé ejtette bele véletlenül a vécébe az eljegyzési gyűrűjét, amelyet hét gyémántkő díszít, értéke pedig 6 ezer dollár (1,3 millió forint). Amikor látta elmerülni a lefolyóban, már csak egy kétségbeesett kiáltásra telt az erejéből, de esélye sem volt elkapni az ékszert.
Történetét azonban többen is ismerték az idahói Boise településen, többek közt a szennyvíztisztítók is, így amikor a minap az egyik szűrőben a sok üledék közt megcsillant valami, nem sokat teketóriáztak: leadták az értékes gyűrűt a városházán. Michelle-t az egyik barátja értesítette, hogy találtak egy gyémántokkal kirakott ékszert, ő pedig azonnal a hivatalba rohant, ahol már csak egy fotót kellett bemutatnia annak igazolásául, hogy valóban ő a váratlanul megkerült csecsebecse jogos tulajdonosa.
A sikítás tehát másodjára sem maradt el, de a történethez hozzátartozik, hogy a másfél évig bolyongó gyűrűvel még nem sikerült rekordot dönteni: azt egy brit gyémántgyűrű tartja, amely két és fél év után került elő a szennyvíztisztítóból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06