Hosszúkéz mindenhova elér?
Röplabdát nyelt a delfin, kosarassal akarták kiszedni belőle
Egy kosárlabdázót hívtak a röplabdát nyelt delfinhez - na persze nem a labdaérzéke miatt volt épp őrá szükség, hanem mert csak neki volt olyan hosszú a karja, ami befért az állat szájába.
2012.01.25 08:29ma.huElőször csak játszott, mint minden más delfin szokott a labdával, de aztán egy váratlan pillanatban lenyelte a kínai Underwater World akváriumban élő Jiang Bo a röplabdát. Mivel a játék elzárta az emésztőrendszerét, nem maradhatott benn, ezért az akvárium vezetősége úgy döntött, megpróbálja egy kosárlabda-játékossal kiszedetni a labdát. Úgy ítélték meg, neki talán elég hosszú a keze a művelethez.
A Meng Da nevű sportoló neki is rugaszkodott, de végül fel kellett adnia, még a hosszú karjai ellenére sem érte el a labdát. Így aztán nem maradt más hátra, mint a drasztikus beavatkozás: egy lyukat fúrtak a labdába (a kivitelezés módját a The Sun című brit bulvárlap nem részletezte), majd egy madzag segítségével próbálták kirántani.
Az ötlet jónak tűnt, de a vékony zsinór elszakadt, úgyhogy másodszorra orvosi acélhuzallal láttak a feladatnak, amit végre eredményesen sikerült teljesíteni. A beavatkozás egyébként nem volt olyan vidám, mint amilyennek elmondva tűnik: az állatorvosokat igencsak szorította az idő, a művelet összesen három órán át tartott, amit a delfin altatásban vészelt át
"Most már kijelenthetjük, hogy Jiang Bo túlvan az életveszélyen, de tartós kezelésre lesz még szüksége. Most beállítjuk a diétáját" - mondta el a kórház egyik alkalmazottja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06