Megtárgyalva az adótörvény-javaslat és akcióterv

Munka, család, babavállalás - mindet támogatná az adórendszer

Megtárgyalta a kabinet a jövő évi adótörvény-javaslatot és a második akciótervet - közölte a kormányszóvivő szombaton Budapesten.

2010.10.16 14:00MTI

Nagy Anna a sajtótájékoztatón elmondta, a pénteki, késő estig tartó kormányülésnek számos napirendi pontja volt, közte a második akcióterv és az adótörvény-javaslat.

Tájékoztatása szerint a 2011-es adótörvény-javaslatot Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter várhatóan szombaton terjeszti be az Országgyűlésnek; a tervezet délután 3-4 óra tájban kerül fel a parlament honlapjára.

Az már a pénteki kormánydöntésből is egyértelmű, hogy nem változott az az irány, amelyet előzetesen kijelölt a kabinet - hangsúlyozta Nagy Anna, kiemelve, hogy a kormány olyan adórendszert kíván létrehozni, amely egyszerre támogatja a munkát és a családot, a gyermekvállalást.

A második akciótervről hétfőn a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök fog részletesen beszámolni - mondta a szóvivő.

A kormányfő szerdán jelentette be, hogy november elsejétől 2011. december 31-ig felfüggesztik a magánnyugdíjrendszerbe jelenleg havonta 30 milliárd forint értékben folyósított összeg átutalását; további válságadókat vezetnek be, illetve felfüggesztik a még meg nem kezdett PPP-beruházások szerződéseit, újakat nem kötnek, a már futó szerződéseket pedig újratárgyalják.

A Fidesz péntekről szombatra virradó éjszaka nyújtotta be a parlamentnek az újabb válságadókról szóló törvényjavaslatát, amelyet Rogán Antal és Lázár János jegyez.

A válságadók a távközlési, illetve telekommunikációs szektort, az energetikai szektort és a kereskedelmi áruházláncokat érintik. Ezzel kapcsolatban Nagy Anna közölte: a válságadó mértékét az adott ágazat profitjából számolta ki a Nemzetgazdasági Minisztérium.

"Ezek az adók úgy lettek megállapítva, hogy senkit nem fognak megingatni, senkit nem fognak bedönteni" - emelte ki.

A kereskedelmi láncokra vonatkozó válságadóról a kormányszóvivő elmondta: a korábban ismertetett tervezethez képest változtak a sávok, a kormány 3 helyett 4 sávot javasol bevezetni, hogy jobban különbséget lehessen tenni az eltérő nagyságú cégek között. 500 millió forint nettó árbevételig 0 százalékos az adókulcs, 500 millió és 30 milliárd között 0,1 százalék, 100 milliárd forintig 0,4 százalék, 100 milliárd felett pedig a nettó árbevétel 2 százalékát teszi ki a válságadó a kereskedelmi láncok esetében a kabinet javaslata szerint.

Arra a felvetésre, hogy a Magyar Hírlap szombati számában arról írt: százmilliárd forinttal emelne tőkét az állam a BKV-ban, amivel a zárt körű részvénytársaság felére tenne szert, Nagy Anna úgy reagált: a miniszterelnök jövő héten találkozik Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármesterrel, a megbeszélésen pedig biztosan szóba kerül a BKV is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.