16 százalék
Orbán Viktor egyszerű és arányos adórendszert szeretne
Egyszerű és arányos adórendszert szeretne Orbán Viktor miniszterelnök - erről írt csütörtöki számában a Vas Népe, amely egész oldalas interjút készített a Fidesz elnökével keddi, szombathelyi látogatása során.
2010.09.30 08:45Vas NépeKülönböző variációk kerülnek majd a kormány elé, én a legalacsonyabb kulcsot fogom támogatni, az pedig 16 százalék - nyilatkozta a lapnak Orbán Viktor, hozzátéve: arányos rendszert szeretne, azt tartja ugyanis helyesnek, hogy ha valaki tízszer annyit keres, akkor tízszer annyi adót fizessen.
Arányos és egyszerű rendszert fogunk létrehozni - mondta. Az újságíró azon kérdésére, amely a jövő évi költségvetés október közepén kezdődő parlamenti vitája kapcsán az esetleges megszorítások lehetőségét firtatta, Orbán Viktor azt válaszolta, nem megszorításokra, hanem az együttműködés politikájára van szükség.
Ezért vezettük be a bankadót, és ha pénzre lesz szükség, akkor továbbra is onnan fogjuk elvenni, ahol van, nem pedig az emberektől, akikről az előző kormány ki tudja hányszor húzta le a bőrt.
Tehát a jövőben nem megszorítások lesznek, hanem az együttműködés politikájának jegyében mindenkinek szerepet kell vállalnia Magyarország versenyképessé tételében - nyilatkozta a Vas Népe csütörtöki számában Orbán Viktor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06